Az SAP 2009-es eredménye csökkent, de az idén javulást vár

MTI Sajtóadatbank, 2010. január 28. 08:33

A német SAP AG üzleti szoftverfejlesztő vállalat negyedik negyedévi adózott eredménye 12 százalékkal 727 millió euróra csökkent a gazdasági krízis miatt kialakult nehéz piaci helyzet miatt. Az idei évben viszont már eredményének javulására számít a vállalat.

A társaság 2009-es negyedik negyedévi értékesítési árbevétele 3,2 milliárd euró volt, 9 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 3,5 milliárdnál. Az idén szoftver fejlesztésből és szolgáltatásból származó bevételeinek 4-8 százalék körüli növekedésére számít a 2009-es 8,2 milliárd euróhoz képest. Az üzemi eredményhányad a cég várakozásai szerint 30 százalék körüli szintre emelkedik a 2009-es 27,4 százalékról.

 "A piaci környezet 2008 harmadik negyedévében kezdődő és 2009-re áthúzódó romlása láttán programot léptettünk életbe működési költségeink csökkentésére, eredmény kulcsunk megőrzése érdekében, és örömmel jelenthetem, hogy várakozásainkat meghaladó sikerrel" - mondta Werner Brandt, az SAP pénzügyi igazgatója.

 A cég a működési költségeit 650 millió euróval faragta le 2009-ben, dolgozóinak létszámát pedig 3000 fővel csökkentette. Az SAP jelenleg 48 ezer alkalmazottat foglalkoztat a világ 50 országában. Az elbocsátásokból adódóan az idei évtől évi 300-350 millió eurós megtakarításra számít.

 Az SAP 2009-es évi adózott eredménye 4 százalékkal 1,79 milliárd euróra csökkent a 2008-as 1,87 milliárdról, teljes értékesítési árbevétele pedig 8 százalékkal 10,7 milliárd euróra csökkent 11,6 milliárdról.
 

Kulcsszavak: SAP +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Erős évet zárt a ViVeTech

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett ViVeTech Nyrt. nettó árbevétele a 2024-es üzleti évben 24 százalékkal emelkedett, és megközelítette az 1,4 milliárd forintot, szemben a 2023-ban elért 1,1 milliárd forintos értékkel. A társaság adózott eredménye ezzel párhuzamosan 95 százalékkal, 66,2 millió forintról 128,8 millió forintra bővült – derül ki a vállalat frissen közzétett, a magyar számviteli szabályok szerint elkészített, nem konszolidált éves beszámolójából.

2025. április 27. 13:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12