Ismét indíthatnak új weblapot magánszemélyek Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2010. február 24. 09:35

Ismét megkezdték Kínában a magánszemélyek számára a weblapok működtetésének engedélyezését, miután tavaly decemberben a pornográf internetes tartalmak elleni fellépés részeként felfüggesztették az egyéni domainnevek regisztrációját - közölte az informatikai tárca, illetve a cnr.cn honlap.

A kérelmezőknek igénylésükhöz színes fényképet kell mellékelniük, ügyükben húsz munkanap alatt születik határozat. Az új szabályok előírják azt is, hogy az igénylőknek személyesen, személyazonosságuk igazolásával kell a kérelmet benyújtaniuk, és a weblapra szóló engedély kiadása előtt a szolgáltatóval is találkozniuk kell.

 Az informatikai minisztérium tájékoztatása szerint az illetékesek kiértékelik a kérelmező indokait, és kötelezettséget vállalnak a beadványban szereplő információk titokban tartására. A magánszemélyek domainnév-regisztrációját a pornográf internettartalmak elleni kampányhoz kapcsolódóan 2009. december 14-én állították le.

 Lapjelentések szerint a kínai hatóságok legutóbbi akcióiban 16 ezer olyan weboldalt zárattak be, amelyeknek közük volt a pornográfiához. Tavaly december óta 850 ezer fényképet és 1,3 millió online bejegyzést töröltek, továbbá harminc, az interneten publikált regényt és 15 mobiltelefonokra készült játékot tiltottak be. Korábban már közel másfélezer "online irodalmi művet" vetettek le a világhálóról az említett okok miatt.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52

2030-ra minden harmadik otthoni netkapcsolat vezeték nélküli lehet

2025. július 2. 13:07