Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 4. 08:15

A kínai internethasználók száma már négyszázmillió felett jár, azaz a világ legnépesebb országában a lakosság csaknem egyharmada csatlakozik - mobiltelefonról vagy számítógépről - a világhálóra.

A Kínai Államtanács Információs Irodája szerint az ázsiai országban egészen pontosan 404 millióan rendelkeznek valamilyen szintű internetkapcsolattal, azaz tavaly december óta 20 millióval nőtt a felhasználók száma. A mobiltelefonról netezők 233 milliós tábora továbbra sem változott, lényeges változás a szélessávú előfizetéseknél tapasztalható, ezek száma 346 millióra emelkedett.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Féláron használható az M1, mégis kevesen tudnak róla

Sok autós továbbra sem tudja, hogy az új M1 regionális matrica az érintett négy vármegye valamennyi fizetős útjára érvényes. Az autopalyamatrica.hu statisztikái szerint még mindig rengetegen vásárolnak külön-külön vármegyei matricákat, pedig két vármegye díja gyakorlatilag megegyezik az M1 matricáéval, három vásárlása esetén több mint 6 ezer forintos, négy vármegye esetén pedig már 14 ezer forintos többletköltséget jelent.

2026. január 18. 14:29

Európára szabva: az AWS független, szuverén felhővel erősít

Január 15-én az Amazon Web Services (AWS) bejelentette az AWS European Sovereign Cloud általános elérhetőségét. Ez egy új, Európának szánt, önálló felhőmegoldás, amely teljes egészében az Európai Unió területén működik, és elkülönül az AWS többi régiójától. 

2026. január 18. 12:37

Új tarifák az EDRI töltőin: éjszaka olcsóbb lesz a villanyautó-töltés

Az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) 2026. január 17-től új tarifastruktúrát vezet be az általa üzemeltetett, országszerte több mint 240 nyilvános töltőberendezésen. A módosítás célja, hogy a díjszabás még rugalmasabban igazodjon a felhasználók különböző töltési szokásaihoz és élethelyzeteihez, miközben az EDRI továbbra is egységes, átlátható és kiszámítható árazást biztosít a helyszíni töltések során.

2026. január 18. 10:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hiba a Revolut alkalmazásban, illetve a kártyás fizetéseknél

2026. január 9. 14:38

Amikor a szoftver életre kel: a Bosch intelligens jövőképe a CES 2026-on

2026. január 6. 11:50

A generatív AI lett a digitális világ új alappillére

2025. december 28. 13:58

Globális óriások árnyékában – Így változott a magyar e-kereskedelem 2025-ben

2025. december 18. 16:39