Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

Kiss Ádám Zoltán, 2010. szeptember 2. 09:33

Az Apple TV könnyebben használható és harmadannyiba kerül, számos iPod modell frissült, a Touch többpontos érintésérzékenységet, a Nano apró érintőképernyőt kapott, a Shuffle pedig visszatért a korábbi hasáb formához.

Mint arra számítani lehetett, Steve Jobs számos új Apple terméket jelentett be. Ezek közül az iPod kínálat frissülése szinte biztosnak tűnt, hiszen jellemzően szeptember környékén szokott előállni a vállalat a médialejátszók új verzióival. A Touch modell, az egyik legdrágább választás volt eddig is, megújult formájában már többpontos vezérlésre is képes érintőképernyője, ám nem ez a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy WiFi hálózaton keresztül már videóhívást is kezdeményezhetünk raja egy másik Touch, vagy egy iPhone 4 irányába, bele került egy nagyító üveghez hasonló, az olvasást, megtekintést segítő nagyfelbontású szoftveres eszköz is. A videofelvételeket is komolyabban vehetjük a Touch esetében, mivel mostantól HD felbontásra képes, ráadásként pedig egy online játékszolgáltatást is igénybe vehetünk. A 8GB-os 229 dollárba, a 32 GB-os 299, a 64 GB-os pedig 399 dollárba kerül.



Megújultak a kistesók is, a Nano például teljes metamorfózison ment át, hiszen története során először kapott érintőképernyőt. Tulajdonképpen olyan, mint egy új kocka-Shuffle, mert a ez a modell is átváltozott, csak éppen nem a hagyományos tárcsával, hanem képernyőjén keresztül vezérelhető. A Nano vére valóban nagyon picúr lett, ám sajnos memóriája is az maradt, ráadásul ehhez képest elég drága, a 8GB-os 149 dollárba, a 16 GB-os 179 dollárba kerül. A Shuffle, mint említettük egy vissza a jövőbe manőverrel újra kockásodott, ám az Apple itt sem törte össze magát a memóriabővítés terén, mindössze 2GB-os, ám legalább olcsó, 49 dollárért juthatunk hozzá. A klasszikus iPod modell sajnos nem frissült, pedig már igencsak koros a jelenlegi verzió, a még mindig merevlemez használatából adódó több GB-ért cserébe lassabban vált az albumok között, lassan itt is ideje lenne az egyre olcsóbb flash memória bevezetésének.



Az iPodok mellet Jobs másik fontos mondanivalója a megújult Apple TV volt. A korábbi, 2007-ben bemutatott 299 dolláros modell drága volt, számítógépre kellett dugni, így soha nem futott be igazán. Az új verzió mindössze harmadába, 99 dollárba kerül, használata is jóval egyszerűbb. Fox,  ABC, ABC Family, Disney Channel és BBC America előfizetés választható hozzá, HD felbontású, HDMI kimenettel rendelkezik, a HD televíziós műsorokért 99 centet, a DVD-n frissen megjelenő filmekért 4 dollár 99 centet kell majd fizetni. A jelek szerint tehát az Apple is áttért a talán a játékkonzolok piacán legfeltűnőbb üzleti modellre, miszerint a gépet olcsóbban adja, és a tartalmon próbálja behozni hasznát.

 


 

Kulcsszavak: Mac iPod TV Apple

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Magyarországon az első brownfield megközelítésű RISE with SAP bevezetést hajtották végre sikeresen az Alteonál

Az Alteo Nyrt., Magyarország vezető megújulóenergia vállalata, sikeresen befejezte az SAP S/4HANA vállalatirányítási rendszer bevezetését. A projekt mindössze kilenc hónap alatt valósult meg, elsőként alkalmazva Magyarországon a RISE with SAP projektvezetési csomagot a barnamezős átálláshoz.

2024. december 16. 18:13

A karácsony 12 (kiber)fenyegetése

Az ünnepek előtti készülődést sokféleképpen töltik az emberek. Van, aki hal után futkos, esetleg maga fogja a halászlébe valót, mások viszont a lehetőséget látják benne, hogy adatot halásszanak, és ne csak csokit, hanem mást is kicsaljanak tőlünk. Mire figyeljünk, hogy az ünnep ne váljon kiber-rémálommá? Ehhez ad nekünk tizenkét megszívlelendő tanácsot a KPMG.

2024. december 16. 11:41

Mélyreható AI fejlesztéseket mutatott be az AWS

Az Amazon Web Services (AWS) legnagyobb konferenciáján, a re:Invent 2024-en Las Vegasban ismét számos AI újítást és megoldást jelentettek be, amelyek legfőbb célja a felhasználói élmények javítása. Az Amazon Bedrock több mint 100 új modellel bővült, az Amazon Nova az alapmodellek szolgáltatási spektrumát tágítja ki, míg az Amazon Connect, az Amazon SageMaker és az Amazon Trainium2 az üzleti célú adatfelhasználási lehetőségeket növelik.

2024. december 15. 10:27

6 tipp, hogy ne ess csalás áldozatául a karácsonyi bevásárláskor

Ahogy közelednek az ünnepek, egyre többen és egyre kétségbeesettebben kísérlik meg teljesíteni az idei ajándék vásárlásokat. Azonban érdemes óvatosnak lenni, mert ez nem csak az online kereskedő legjobb szezonja. Ilyenkor találkozhatunk a legtöbb hamis weboldallal, tömeges átveréssel, esetleg bankkártya csalással. Durmics Tamás, a Biztonság Akadémia alapítója, etikus hacker megmutatja, hogyan ismerhetők fel ezek az átverések, mik a legújabb trendek, és hogyan védhetjük meg magunkat ellenük.

2024. december 14. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14