Számítógépes tomográffal vizsgálhatják az autókat is

Az IIS és az IZFP német kutatóintézetek Európa-szerte egyedülálló tesztcsarnokában, Fürthben a jövőben teljes közlekedési eszközök és nagy alkatrészek, például autók vagy repülőgép-turbinák legkisebb hibái is felderíthetőek lesznek röntgensugarak segítségével.
A kutatók a tárgyakat anélkül világíthatják át, hogy azokat előbb apró darabokra kellene szedniük - mondta el Heinz Gerhäuser, az intézet vezetője.
Az új eljárásból a szárazföldi, a légi és a vízi közlekedés különböző üzletágai, sőt a logisztikai vállalkozások is profitálhatnak.
A szerkezet alapja egy lineáris részecskegyorsító, amely az orvosok által alkalmazott többdimenziós számítógépes tomográfhoz hasonlóan veti a sugarakat az alkatrészekre, az adatokból aztán egy háromdimenziós kép áll össze. Eddig egy hasonló vizsgálathoz a nagy részeket szét kellett szerelni.
Randolf Hanke, a telephely felelős vezetője elmondta, céljuk, hogy egy-egy autót kevesebb mint egy milliméter oldalhosszúságú kockákra legyenek képesek felbontani.
Az eljárás néhány éven belül elterjedhet. "Szeretnénk olyan módszert kidolgozni, amelynek segítségével a kikötőkben lévő konténereket percek alatt 100 százalékosan átvizsgálhatjuk" - mondta el Hanke.
Ezzel a módszerrel nemcsak a hamisan bejelentett rakományt ismerhetik fel, hanem a drog-, a fegyver- és az embercsempészeket is lebuktathatják.
Kapcsolódó cikkek
- Az autóipar felé navigál az NNG
- Akár 2000 dal az autóban
- Vezeték nélküli mobiltöltő az LG-től
- Gondolatokkal irányítható autót fejlesztettek ki Németországban
- Közösségi veteránjármű-oldal a Sakkomtól
- Uniós támogatás segítségével autóipari beszállítói területen fejleszt a Nav N Go
- Robotautókat tesztel a Google
- Ittas vezetést leleplező intelligens mobiltelefont fejlesztettek ki
- "Formula One - Versenyben a technológiával" címmel kiállítást hoz az LG Magyarországra
- Ígéretes hazai fejlesztésű forgalomfigyelő okostelefonokra
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Forradalmi RGB LED technológia nagy képernyőkhöz
A Sony bemutatta új kijelzőrendszerét, amelyben önálló vezérlésű RGB LED-ek és nagy sűrűségű LED-háttérvilágítás található. Ez a technológia lehetővé teszi a három alapszín – vörös (R), zöld (G) és kék (B) – külön-külön vezérlését, és alkalmas a nagy méretű képernyők támogatására is.
Páratlan élmény a házimozi szerelmeseinek
A televíziók az egyszerű kijelzőkből a modern otthonok központi elemévé léptek elő, ahol helyet kap a moziélmény, az intenzív videojátékok és az interaktív otthoni edzések is. Ahogy a világ egyre inkább összekapcsolódik, a háztartások igénye is növekszik a nagyobb és korszerűbb televíziók iránt, amelyek a legmodernebb technológiát kombinálják a fenntarthatósággal, és páratlan élményt nyújtanak.
Az LG újabb nagy sikerei az iF Design Awardon
Az LG Electronics (LG) 36 elismerést zsebelt be a világ egyik legjelentősebb dizájnversenyén, a 2025-ös International Forum (iF) Design Award díjátadóján. A vállalat eredményei közül kiemelkedik az Arany Díj, amelyet az LG új átlátszó televíziója, a LG SIGNATURE OLED T kapott a legjobb formatervezés kategóriában.
Személyre szabott hűtés és fűtés mesterséges intelligenciával
Az LG bemutatta legújabb, ARTCOOL AI Air névre keresztelt légkondicionálóját, amely modern megjelenésével és fejlett technológiájával tűnik ki. Ez a lakossági klímaberendezés a mesterséges intelligenciát kihasználva tanulmányozza a felhasználói szokásokat, hogy személyre szabott működést és hatékonyabb energiahasználatot biztosítson.
Simple kutatás az autósok közlekedési szokásairól
A Simple felmérése alapján az autósok 60 százaléka nem hagyja, hogy az üzemanyagárak változása befolyásolja autóhasználati szokásait, és jelentős részük nem tervez változtatni a közlekedési szokásain 2025-ben. Úgy tűnik, hogy az autósok annyira hozzászoktak az egyre dráguló üzemanyagárakhoz, hogy már nem hatnak rájuk a változások. Míg két évvel ezelőtt a sofőrök 54 százaléka nem vette figyelembe az üzemanyagárak változását, addig idén már 60 százalékuk van ezzel így a közel 11 ezer kérdőívet kitöltő Simple felhasználó közül*.