Ezentúl nem adja ki az ismerősök adatait a Google
A Google közleménye szerint a Facebook természetesnek veszi, hogy elszipkázza a Gmail-felhasználókhoz tartozó adatokat, ugyanakkor nem alkalmazza a kölcsönösség elvét, mivel az információ nem áramlik mindkét irányban. Azaz amíg a Facebook nem engedélyezi a felhasználói adatok importálását és exportálását, addig ők sem teszik azt. A közösségi portálon jelenleg ha feliratkozik valaki, akkor a szolgáltatás automatikusan arra kéri, hogy importálja Gmail címjegyzékét, majd ezt követően közli, hogy a benne szereplők közül kik vannak fönt a Facebook-on.
A Google lépése jelzi, hogy mi is az, amiért ma a küzdelem folyik az internetes tartalomszolgáltatók között. A keresőóriás számára csalódás, hogy a webes közösségi szférában mindeddig nem tudott sikert elérni, miközben a Facebook éppen az ő szolgáltatásai javára terjeszkedik. Hiszen ha ott is lehet keresni, üzeneteket váltani és levelezni, minek használná valaki a Google oldalait? A másik lényeges szempont az, hogy a Google számára óriási kincset jelentene a félmilliárd Facebook-felhasználó által kreált információtömeg, hiszen szolgáltatásai, valamint a sok pénzt hozó célzott reklámok értékesítése is a neten található információk szolgáltatásán alapszik. Márpedig a mostani lépéssel elvben akár olyan megegyezésre is ösztönözhetnék a Facebook-ot, ami esetleg némi betekintést engedne ebbe az adattömegbe.
Kapcsolódó cikkek
- Körbejárni Stonehenge-t a Google segítségével
- A Facebook és a Google tartalomszűrés ellen küzd Indiában
- A Facebookon is elérhető a honvédség
- A Google szép csendben az internetre tereli a kultúrát - Működik egyfajta befektetési logika is (2. rész)
- A Google szép csendben az internetre tereli a kultúrát - Működik egyfajta befektetési logika is (1. rész)
- Google+ Oldalak - Kedvenc márkáink, üzleteink, művészeink a Google+ -on!
- Internet Hungary - Néhány éven belül visszaeshet a közösségi oldalak látogatottsága
- 1 millió aktív Közösségi mappa a CitroMailen
- A Google megtalálta a tökéletes férfit
- A Google versenytársat szán a Facebooknak
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Karrierszünet után újrakezdés: így segít a Morgan Stanley
Ötből négy magyar nő legalább egy évre megszakítja karrierjét gyermekvállalás után – ez az arány több mint kétszerese az európai átlagnak. Hosszabb munkahelyi kiesés nemcsak a szakmai készségeket, hanem az önbizalmat is érinti, miközben ezek az anyák a hazai munkaerőpiac egyik legnagyobb potenciális tartalékát jelentik.
Fedezd fel a kétnyelvű tanulás világát
November 18-án rendhagyó nyílt napra várja az érdeklődőket a Bilingual Gimnáziumi Program, Magyarország egyetlen olyan kéttannyelvű oktatási rendszere, amely a speciális co-teaching módszerre épül. A British Council által elismert program hatékonyságát friss kutatások is alátámasztják, amelyeket az ELTE és a University of Cumbria szakértői mutatnak majd be az eseményen. A hangulatért a Momentán improvizációs társulat gondoskodik.
Környezetbarát repülés: így válhat valóra a hidrogénmeghajtás
A gazdaságosabb és környezetbarát repülés egyik legígéretesebb iránya a hidrogénmeghajtás. Bár a repülőgépgyártók már előrelépéseket értek el, az iparági elterjedéshez további kutatás-fejlesztés szükséges. A HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratórium (HUN-REN SZTAKI SCL) szakértői az iparág legfontosabb szereplőivel együtt dolgoznak a technológia továbbfejlesztésén.
A munka jövője: teljesítmény, szabadság, földrajzi határok nélkül
Egy új, 100%-ban távmunkára épülő modell terjed, amely a nemzetközi szintű, teljesítményalapú fizetések révén vonzza a kiemelkedő szakembereket, függetlenül földrajzi elhelyezkedésüktől. Egy amerikai e-kereskedelmi vállalat példája szerint az irodamentes működés radikális rugalmasságot és intenzív, fejlődésorientált kultúrát igényel, elvetve a hagyományos „munka-magánélet egyensúly” koncepcióját.
Még van idő jelentkezni az „Az Év Honlapja” pályázatra!
Az év vége mindig sűrű, de ha van egy weboldalad, applikációd vagy digitális kampányod, amire büszke vagy, ne hagyd, hogy elsikkadjon! Itt a lehetőség, hogy reflektorfénybe kerüljön!

