Nő hazánk lemaradása a napelemek alkalmazásában

Farkas Miklós, 2010. november 28. 20:53

A Nap szolgáltatja a világ legtisztább energiáját, de Magyarország egyre távolabb kerülhet ettől a szennyezés mentes forrástól, hiszen felhasználása sem a Megújuló Cselekvési Tervben, sem az MTA Megújuló energiák hasznosítása című, idén ősszel kiadott kötetében, sem pedig az Új Széchenyi terv vitairatában nem szerepel megfelelő súllyal.

Miközben Magyarországnak a végső energiafelhasználásban tíz éven belül több mint duplájára kellene növelnie megújuló energiafogyasztása részarányát, addig a most készülő cselekvési terv messzemenően figyelmen kívül hagyja a valós igényeket, adottságokat – állítja az Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológiai Platformja (IMNTP).

Magyarország kiváló földrajzi adottságokkal rendelkezik a napenergia fotovillamos hasznosítására: ha az összes használaton kívüli területre napelemeket telepítenénk, akár a teljes magyar villamos energiafogyasztás többszöröse is előállítható lenne. Ennek ellenére a fotovillamos alkalmazások jelentősége hazánkban nagyon alábecsült, holott ez a hosszú távon, szinte karbantartás nélkül, széndioxid kibocsátás-mentesen, tiszta áramot termelő technológia a fenntartható fejlődésben kulcsszerepet játszik. A jelenlegi tervekben szereplő elképzelések a napelemes villamos energiatermelést elsősorban autonóm rendszerekre alapozzák, holott nagyléptékű fejlesztéseket hálózatra táplálással lenne érdemes megoldani. Az európai iránymutatásnak megfelelő beruházási támogatás és visszatáplálási ár kialakítása volna szükséges Magyarországon is, mert ma már hazánkat csaknem valamennyi környező ország megelőzi a hasznosításban Az általunk 2009. decemberében 2020-ra elfogadott 15 MW teljesítmény messze alulmúlja például Bulgária 300 MW vállalását, vagy a Csehországban már telepített több mint 1000 MW kapacitást. aAz áramszolgáltatás biztonságának veszélyeztetése nélkül hazánk 2020-ig akár 500MW energiát is képes lenne ezzel a veszélytelen és környezetkímélő módszerrel termelni.

"Magyarország legnagyobb energiakincse a napenergia, de lemaradásunk egyre fokozódik, ugyanis fotovillamos hasznosítása megfelelő támogatás hiányában nem fejlődik kellőképpen. Feltétlenül szükséges, hogy ennek a legtisztább energiatermelési módnak az elterjesztése megfelelő súllyal szerepeljen a Nemzeti Cselekvési Tervben és a támogatási programokban.” – állította Bársony István professzor, az IMNTP szakmai vezetője.

A Magyar Napenergia Társaság és az EU által támogatott PV-NMS-NET  programban résztvevő Solart-System Kft. a fentiek tudatosítására és a fotovillamos energia hasznosítás előmozdítására rendez 2010. november 26-án délután a budapesti Griff Hotelben közös munkaértekezletet. A rendezvény fontosságát jelzi, hogy ugyanezen a helyszínen délelőtt ülésezik a Magyar Napenergia Társaság Közgyűlése és az MTA Energetikai Bizottsága Megújuló Energia Albizottsága is.
 

Fenntartható fejlődés ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Solar Impulse napelemes repülőgép ismét felszállt, hogy átkeljen az Atlanti-óceánon

Ma reggel, közép-európai idő szerint pár perccel 8 óra után ismét útnak indult a Solar Impulse napelemes repülőgép, hogy 4 nap alatt átszelje az Atlanti-óceánt.

2016. június 20. 10:36

Átadták az idei DELFIN Díjakat

A Magyar Telekom idén is díjazta a fenntarthatóság terén kiemelkedő szerepet vállalókat.  A DELFIN Díjakat többek között Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, a CEU professzora és Till Attila műsorvezető, rendező adta át a XVII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés keretén belül.

2016. június 12. 13:24

Wificaster, öko erőmű, intelligens kábel – bemutatkoztak a legújabb fejlesztések

Sokan vágyunk a tisztább vízre, levegőre, ugyanakkor a kényelmes életet sem vetjük meg. Ennek része a gombnyomással irányítható otthon vagy irodaház, az olcsó áram, az internet nélküli, zárt láncú video-közvetítés. Az innovációs tevékenység az embereknek új technológiát, a cégeknek új terméket ad.

2016. június 6. 10:23

A Schneider Electric újabb digitális átalakulást jósol

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője közzétette IoT 2020 című üzleti jelentését, amely 12 országban 3000 üzleti vezető részvételével készült felmérés eredményeit dolgozza fel.

2016. május 7. 09:14

Megjelent Magyarországon az eBlokk

Hamarosan véget ér az az időszak, amikor minden vásárlás után papírblokkot kell gyűjtögetni, tárolni. Elérhetővé válik a magyar fogyasztók számára az eBlokk, amelytől gyors elterjedést várnak, hiszen modern, igazodik a XXI. századi informatikai igényekhez és környezetbarát megoldás – ismertette az újdonságot Bessenyei István, a Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője. Az innovációt a Kereskedj Okosan! Retail konferencián mutatták be.

2016. május 5. 11:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17