Az internet történelmében az egyiptomi korlátozás a legjelentősebb
A több mint 80 milliós Egyiptomban 2010 végén mintegy 23 millióan használták rendszeresen vagy alkalomszerűen a világhálót, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 45 százalékkal emelkedett az internethasználók aránya. A mobiltelefonok száma egy év alatt 23 százalékkal 65 millióra növekedett a hivatalos statisztikák szerint.
A világ internetszolgáltatóit rangsoroló független elemző, a Renesys szerint pénteken hajnalra Egyiptom négy jelentős szolgáltatója csaknem egyszerre állította le teljesen a külföldi honlapok elérését.
Julien Coulon, a Cedexis francia internetstatisztikai vállalat társalapítója szerint 24 óra alatt az Egyiptomból érkező forgalom 97 százalékát veszítették el.
Rik Ferguson, a brit Trend Micro nevű biztonsági cég tanácsadójának pedig az a véleménye, hogy ilyen mértékű internetzárlatra még nem volt példa a világháló történetében.
Az egyiptomi kormány az elektronikus távközlés, elsősorban a mobilhálózatok és az internet korlátozásával próbálja erejét venni a három évtizede hatalmon lévő Hoszni Mubarak elnök és kormánya elleni tiltakozási hullámnak.
A mobilszolgáltatók az Egyiptomban érvényes szolgáltatási feltételekkel összhangban kénytelenek engedelmeskedni a hatóságok utasításainak. A korlátozásban érintett távközlési vállalatok képviselői szerint a korlátozást elsősorban azokra a területekre rendelték el, amelyek érintettek a zavargásokban.
Az internetelérés korlátozására számos országban volt már példa, azonban az esetek többségében a világháló elérését csupán bizonyos oldalakra koncentrálva tették elérhetetlenné.
Az ellenállás szerveződése szempontjából elsősorban a közösségi oldalakat tekintik kiemelten fontosnak, így a 600 millió felhasználóval rendelkező Facebook, valamint a 175 milliós táborral rendelkező Twitter az, amelyet legmeghatározóbbnak tartanak.
A legfeljebb 140 karakteres üzenetek továbbítására alkalmas mikroblog-szolgáltatás 2009-ben az iráni tüntetések idején kapott figyelmet, jóllehet később kiderült, hogy ezt a médiumot is inkább a külföldi újságírók és a nekik jelentő helyi informátorok használták előszeretettel.
Egyiptomban azonban nincsen kifinomult tartalomszűrési rendszer, ezért a hatolom képviselői szempontjából csak a teljes kikapcsolás jelenthette a leghatékonyabb megoldást.
Kapcsolódó cikkek
- Orosz elnökválasztás - Szexuális töltetű Putyin-reklámok a neten
- Megalakult az Európai Néppárt Kiberbiztonsági Tanácsadó Testülete
- Hivatalosan vádat emeltek a WikiLeaksnek államtitkokat kiadó amerikai katona ellen
- Óriási siker a Putyint rács mögött ábrázoló fiktív YouTube-videó
- Milla, AKE projekt - Az első magyar online választás
- Az olasz miniszterek Twitteren keresnek munkatársat
- Ausztria - Az ORF-nek megtiltották a jelenlétet a Facebookon, a pártok törvénymódosítást sürgetnek
- Lengyel szélsőbalolos amtifasiszták nácinak vélt személyek adatait tették ki a webre
- Leleplező portál indult neonácik ellen Németországban
- Hackertámadás az orosz parlamenti választásoknál
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Egy évszázada a mobilitás élén
Az Emil Frey cégnév összeforr a minőséggel, hitelességgel, iránymutatással és a vevőközpontúsággal. A vállalat úttörő szellemisége 100 év múltán sem csorbult, sőt hitvallásával újabb és újabb területeken válik meghatározóvá. A századik születésnapot a magyar képviselet Prestige Day keretében ünnepelte partnereivel Zsámbékon, a DrivingCampen.
A Thermaltake bejelentette a The Tower 600 sorozatú toronyházakat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 600 közepes kialakítású toronyházak megjelenését fekete, Snow, Hydrangea Blue és Matcha Green színekben.
Huawei: Az intelligens technológiák 2030-ra 16 billió dollárral növelhetik a globális GDP-t
A Huawei több mint tíz intelligens hálózati terméket és megoldást mutatott be az idei, müncheni Huawei Network Summiton. Az új Xinghe hálózati megoldások lehetővé teszik a rendkívül gyors adatátvitelt és a nagy teljesítményű hálózati környezetek kiszolgálását, ezzel elősegítve Európa digitális és intelligens fejlődését. Az eseményen több mint ezeregyszáz iparági szakértő, technológiai vezető és partner vett részt több mint 30 országból, köztük Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Svájcból, Spanyolországból, Törökországból és Magyarországról is.
Vége a közösségi oldalak önkényének? Már indokolniuk kell, ha törölnek valamit
Az online platformok használata során – ideértve különösen a különböző közösségi és tartalommegosztó oldalakat – a felhasználók gyakran szembesülhettek azzal, hogy egy-egy bejegyzésük, hozzászólásuk, de akár a profiljuk is anélkül került korlátozásra vagy törlésre, hogy az érintett szolgáltató ezirányú döntését indokolta volna.
A CFO-k felvették a technológia diktálta tempót
A hazai pénzügyi vezetők (CFO-k) egyre komfortosabbak az új technológiai megoldásokkal, de komplexebb szabályozói megfelelésekkel és folyamatos költségcsökkentési nyomással kell szembenézniük. Arra számítanak, hogy az automatizáció és a digitalizáció térnyerése alapvetően alakítja át a szerepüket – derül ki a PwC 6. alkalommal elkészített Pénzügyi Vezetői Felméréséből.