Magyar Telekom: kisebb bevétel és eredmény 2010-ben
A Magyar Telekom 609,6 milliárd forint bevételt és 64,4 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, ami 5,3 százalékkal, illetve 17,1 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.
A Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön közölt gyorsjelentés szerint a bevétel csökkenését főként a hangalapú kiskereskedelmi vezetékes és mobilbevételek visszaesése okozta, míg a nettó eredményre például a 27 milliárd forint telekom adó befizetése, valamint a macedóniai és a montenegrói tanácsadói szerződések vizsgálatával kapcsolatos 2,3 milliárd forintos költségek hatottak negatívan.
A konszolidált, nem auditált, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült eredménykimutatás szerint a negyedik negyedévben a társaság 157 milliárd forint bevételt és 7,5 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami 3,9, illetve 26,5 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Az elemzők 155 milliárd forint bevételt és 9,28 milliárd forint veszteséget vártak a negyedik negyedévre.
A közlemény idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki az eredményekkel kapcsolatban kifejtette: a 2010-re kitűzött 6-8 százalékos bevétel és a rendkívüli tételek és telekom adó nélkül számított 7-9 százalékos EBITDA-csökkenésnél (EBITDA - kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény) jobb eredményekről számolhat be a társaság. A jövőről elmondta, ígéretes jeleket elsősorban a magyar lakossági piacon érzékelnek: a mobil perchasználat egyértelműen növekedett 2010-ben, és a nemfizetés miatt történő ügyfélelvándorlás is jelentősen csökkent az utolsó negyedévekben, miközben a tv- és mobilinternet előfizetők táborának növekedési üteme töretlen. A tendenciákat és hatásokat figyelembe véve az elnök-vezérigazgató az idén 3-5 százalékos bevétel csökkenésre és - a rendkívüli tételek és a telekom adó nélkül, 4-6 százalékos EBITDA csökkenésre számít. A társaság az idén körülbelül 5 százalékkal csökkenti beruházásait.
Az elmúlt évben az EBITDA 14,5 százalékkal 249,1 milliárd forintról 213 milliárd forintra a mérséklődött. A rendkívüli tételek, azaz a vizsgálattal, illetve a végkielégítéssel kapcsolatos költségek, elhatárolások és céltartalék visszaforgatások, valamint a telekom adó nélkül számolt EBITDA 5,5 százalékkal 248,3 milliárd forintra mérséklődött. A gyorsjelentés szerint a rendkívüli tételek illetve a telekom adó nélkül számolt gyakorlatilag változatlan, 40,7 százalékos EBITDA ráta a jelentős költségoptimalizálási intézkedéseknek köszönhető, ami elsősorban a személyi jellegű és egyéb működési költségekben mutatkozik meg.
Az elmúlt évben a beruházások összege (CAPEX) 10,1 milliárd forinttal 91,8 milliárd forintra csökkent 2009-hez képest. A CAPEX teljes összegéből a lakossági szolgáltatások üzletágra 18,2 milliárd forint, a vállalati szolgáltatások üzletágra 3,3 milliárd forint, a csoportközpontra 6,4 milliárd forint, a technológia üzletágra pedig 44 milliárd forint jutott. Macedóniában 15,2
milliárd forintot, Montenegróban pedig 4,6 milliárd forintot költött a csoport beruházásokra.
A nettó adósságállomány a 2009. végi 269,4 milliárd forintról 2010 végére 289,4 milliárd forintra nőtt, mivel a teljes osztalékfizetés meghaladta a szabad cash flow szintjét. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 2010. év végén 32,7 százalék volt.
A szabad cash flow a 2009. évi 82 milliárd forintról 2010-ben 77,5 milliárd forintra csökkent.
A társaság a tanácsadói szerződésekkel kapcsolatos vizsgálatokról közölte, bár külső jogi tanácsadóján keresztül megbeszéléseket kezdett az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával (DOJ) és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletével (SEC) még nem jutottak megállapodásra. A vizsgálatok bármilyen módon történő lezárása büntető vagy polgári jogi szankciókhoz vezethet a társasággal, illetve leányvállalataival szemben, beleértve a pénzbüntetést is.
A Magyar Telekom részvényeivel a BÉT "A" kategóriájában kereskednek, a papírok szerdai záró ára 539 forint volt, míg az elmúlt 12 hónapban az árfolyamuk 511 forint és 819 forint között mozgott.
A társaság jegyzett tőkéje nem változott, december végén 104,275 milliárd forint volt, míg a saját tőke 2009. decemberéhez képest 1,3 százalékkal, 531,512 milliárd forintra csökkent.
Kapcsolódó cikkek
- 50 forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
- A Magyar Telekom 50 forint osztalékot tervez
- A különadó miatt visszafog a Magyar Telekom
- Hitelt vesz fel a Magyar Telekom
- Távozik a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese
- Magyar Telekom: a beruházásokat és az osztalékpolitikát érintheti a különadó
- Magyar Telekom: engedély a Daten-Kontor megvásárlásához
- Megszünteti New York-i tőzsdei jelenlétét a Magyar Telekom
- Háromszáz fő elbocsátását tervezi az MTelekom
- Gyorsabban reagál a piaci változásokra a Magyar Telekom
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.