Megduplázódik az on-line brókerszolgáltatások száma

MTI Sajtóadatbank, 2000. május 29. 16:58
A Carnation Research robbanásszerű fejlődést prognosztizálva a hazai on-line brókerszolgáltatások piacán úgy véli, hogy az idén az interneten is szolgáltató brókercégek száma legalábbis megduplázódik, s az év végén már 9-10 ilyen szolgáltatás közül választhatnak az ügyfelek.
Lipkovics Olga, a cég ügyvezető igazgatója kifejtette: egy májusban végzett kutatásuk alapján elmondható, hogy már hazánkban is teret nyernek az interneten keresztül lebonyolított értékpapír-tranzakciók, amelyek aránya jelenleg még nem mondható jelentősnek. Észak-Amerikában ugyanez az arány 38 százalék.

Az elemzés szerint jelenleg a brókercégek által az on-line kereskedelmi csatornán forgalmazott vállalati részvények forgalma a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) összes forgalmának átlagosan 0,8 százalékát teszi ki, ami az aktuális forgalomtól függően havi 5-10 milliárd forintos nagyságrendben mozog. A Carnation Research előrejelzése szerint az on-line kereskedés aránya 2001 elejére eléri a 2,1 százalékot.

Lipkovics Olga közölte azt is, hogy az összes regisztrált on-line ügyfél száma a kutatás idején megközelítette a 8000 főt. Közülük körülbelül 1500 fő végez hetente legalább egy tranzakciót, vagyis a regisztrált felhasználók valamivel kevesebb mint 20 százaléka tekinthető aktívnak.

Szekfű Ádám, a kutatás vezetője az on-line szolgáltatások előnyeként elmondta, hogy segítségükkel a brókercégek új felhasználói csoportokat érhetnek el. A jelenlegi és még potenciális új felhasználók között a munkahelyéről internetező, magas jövedelmű, fiatalabb korosztály szerepel a legnagyobb arányban. Ugyanakkor a spekulációs szándékkal vásárló kisbefektetők és az otthoni felhasználók számára ez a szolgáltatás a magas nappali távközlési díjak miatt ma még legtöbbször megfizethetetlen.

A kutatás szerint a tranzakcióikat munkahelyükről intéző felhasználók az aktív befektetők közé tartoznak, s hetente több megbízást is adnak. Számukra az internet a szolgáltatás egyszerű és kényelmes hozzáférhetőségén túl azt a lényeges előnyt is nyújtja, hogy könnyebben érhetik el a piaci információkat, s közvetlenebbül vehetnek részt a piaci folyamatokban.

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Használni már sokan tudják, de az adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 12:28

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30