A közösségi oldalak látogatása elősegíti a mobil internetezést
A közösségi oldalak és fájlmegosztók látogatása elősegíti a hordozható eszközökön való internetezést - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb felmérése, amelyet a Magyarországon legalább heti rendszerességgel internetezők körében végzett.
A GfK Hungária 2011 első negyedévében végzett online kutatást, amely részletesen feltérképezi, hogy milyen internetes tartalmak, illetve fogyasztói magatartás áll a mobil internetezés gyors terjedésének hátterében.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott eredmények szerint szinte valamennyi közösségi funkció lényegesen gyakrabban jelenik meg azon internetezők körében, akik hordozható eszközökön is, vagy kizárólag ilyeneken kapcsolódnak a világhálóra. Ez arra utal, hogy az internetezéshez használt fix eszközöket és internet-csatlakozásokat gyakorlatiasabban, technokrata módon használják a felhasználók, azokon elsősorban - de nem kizárólag - hivatalos ügyeiket intézik, míg a hordozható eszközök használatában inkább egyfajta "hedonista", közösségi attitűd jelenik meg.
A felmérésből kiderül, hogy a hordozható eszközökön aktívabb közösségi internetezés folyik mint a fix számítógépeken. A kizárólag fix eszközökön internetezők 47 százaléka naponta látogat közösségi oldalakat a világhálón, míg a hordozható eszközön is netezőknek több mint fele, 51 százaléka tesz ugyanígy.
A csak fix eszközökkel netezők ötöde videómegosztó oldalakra megy fel, és hasonló az arány a hordozható eszközzel internetezőknél is.
Kapcsolódó cikkek
- Tweetelj, keress és vezess! – Közösségibb navigáció a TomTomtól
- Brit zavargások - A közösségi oldalak képviselőivel egyeztetne a belügyminiszter
- Vizsgálják a cégek helyét a közösségi médiában
- Százszor kell bocsánatot kérnie a Twitteren
- Megnégyszereződik 2015-re a globális internet-forgalom
- 1 millió 448 ezerre nőtt a mobilinternet-előfizetők száma
- Oszd meg, és reklámozz!
- Közösségi hálózatokat épít az e-cigaretta
- Legkevesebb 7,5 millió amerikai kiskamasz használja a Facebookot
- Sok gyermek nem alkalmazza az adatvédelmi lehetőségeket a közösségi portálokon
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.