A mobilpiacra lép a Tesco a Vodafone-nal közös vállalattal
Fele-fele arányú tulajdonlással alapított közös vállalatot Tesco Mobile néven a Vodafone Magyarország és a Tesco Globál Áruházak Zrt. mobil szolgáltatások nyújtására - jelentette be a két cég vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A Tesco Mobile úgynevezett virtuális mobiltelefon és internet szolgáltató (MVNO) lesz, olyan társaság, amely mobil szolgáltatást nyújt saját hálózati infrastruktúra, így saját frekvencia nélkül. Az új mobilszolgáltató a Vodafone hálózatát bérli.
Az új szolgáltatás várhatóan 2012 első felében indul versenyképes árakkal - mondta Beck György, a Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatója, s ezt megerősítette Gerry Gray, a Tesco Áruházak vezérigazgatója. Beck György újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy az új szolgáltatónak új előhívó száma lesz, de hogy mi, az a hatóság válaszától függ.
Beck György reményét fejezte ki, hogy a Tesco Mobile-nak meghatározó szerepe lesz a piacon mint negyedik mobilszolgáltatónak, és a Vodafone piaci részesedése ezáltal nő. Gerry Gray pedig arról számolt be, reményeik szerint ezzel a szolgáltatással növekszik a Tesco Club kártya tulajdonosok 1,3 milliós tábora, s a heti 3,5 milliós vásárlószám. A vezérigazgató közlése szerint a hűségkártya tulajdonosok a Tesco forgalmának 60 százalékát adják. Ebben még van növekedési lehetőség, mert más országokban ez az arány jóval magasabb - tette hozzá. Beck György a Tesco Club kártyát az új cég "titkos fegyverének" nevezte.
A Vodafone elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a Vodafone 2012 nyarára befejeződő hálózatfejlesztésének eredményeként az ország területének több mint 99 százalékán elérhető lesz a hangalapú szolgáltatás és a "villámgyors" internet. Beck György megemlítette azt is, hogy a Tescónak az Egyesült Királyságban, Írországban és Szlovákiában is van mobilcége, de egyikben sem a Vodafone a partnere.
Gerry Gray a Vodafone-nal való partneri kapcsolatot olyan együttműködésnek nevezte, amelynek eredményeként "verhetetlen az értékarány, egyszerű és átlátható a szolgáltatás".
Újságírói kérdésre a Vodafone elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a Magyar Postával közös Postafone, ami egy más jellegű együttműködés, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, bár vannak előfizetői. A távközlési cégekre kirótt különadóval kapcsolatban Beck György pedig megismételte, amit már korábban hivatalosan közölt a Vodafone: megértik az ország nehéz gazdasági helyzetét, a különadó szükségességét, de "fájó", hogy a különadót csak egyes iparágakra rótták ki, s remélik, hogy hosszabb távon egyenlő lesz a teherviselés. A Vodafone elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a többletteher ellenére a társaság beruház Magyarországon.
Kapcsolódó cikkek
- Új, havidíjas tarifák a Vodafonnál - egyéni kedvezménnyel
- A liftben rekedteknek segít a Vodafone
- Olcsó roaming-csomagok okostelefonokra a Vodafone-tól
- Márciusban csökkent a mobil-előfizetők száma
- Tömeges sms küldő rendszer a Vodafone-nál
- A Vodafone 60 százalékos költségmegtakarítást hoz a Malévnek
- Ingyen mobil a Sziget-jegy mellé
- Júniusban a mobil-előfizetések száma csökkent, az aktív ügyfeleké pedig nőtt
- Új virtuális mobilszolgáltató a piacon
- Smart Office: mobil + vezetékes internetkapcsolat + telefon
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.
Itthon is elérhetőek a Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai, okosórái és fülhallgatói
Magyarországon is elérhetőek a Samsung legújabb, Galaxy AI erejével támogatott készülékei: a hajlítható Galaxy Z Fold6 és Galaxy Z Flip6 okostelefonok, a Galaxy Watch Ultra és Galaxy Watch7 okosórák, valamint a Galaxy Buds3 széria modelljei.
Közel négymillióra nőtt az 5G bázisok száma Kínában
Kínában mintegy 3,92 millióra nőtt az 5G bázisállomások száma idén június végére – olvasható a kínai ipari és informatikai minisztérium kedden közzétett kimutatásában.
Párizs 2024: A sportolók már a Galaxy Z Flip6 olimpiai kiadásával szerezhetnek életre szóló élményeket a játékokon
A 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok mintegy 17 000 versenyzője, valamint az Olympic family (olimpiai család) képviselői vehették át a Samsung Galaxy Z Flip6 olimpiai kiadását. A sportolók – napokkal a nagyszabású sportesemény kezdete előtt – a párizsi olimpiai és paralimpiai faluban, az Olympic rendezvous (Olimpiai találkozó) elnevezésű Samsung-kiállítótérben kapták meg készüléküket.
A Xiaomi bemutatta a MIX Fold 4 és a Xiaomi MIX Flip készülékeket
A pekingi ShouGang Stadion adott otthont a Xiaomi rendezvényének, amelyen Lei Jun, a társaság alapító-vezérigazgatója megtartotta 2024-es beszédét, bemutatva az új Xiaomi MIX termékcsaládot. A Xiaomi újabb innovációt valósított meg az összehajtható telefonok terén, köszönhetően a felhasznált anyagokra, a szerkezetre és a hálózati funkcionalitásra is kiterjedő technológiai fejlesztéseknek.