Papp István a Microsoft Magyarország Kft. új ügyvezetője

Papp István elismert, széleskörű hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező vállalatvezető. A Cisco regionális vezetői tisztségéből (Kelet-Közép-Európa, Latin-Amerika, Afrika, Közel-Kelet, Oroszország/FÁK állami szektorbeli ügyfelekért felelős vezető) érkezik a Microsofthoz. A Cisco-nál 1999-től számos felsővezetői posztot töltött be, irányította a nagyvállalati, szolgáltatói, kormányzati, kis- és középvállalati, valamint partnerkapcsolati üzletágak tevékenységét. 2005 augusztusától a Cisco Systems adriai régióért és Magyarországért felelős regionális igazgatója volt. 2007-től 2010-ig a Magyar Telekom vezérigazgató-helyetteseként előbb az Üzleti Szolgáltatások Üzletág (T-Systems), majd a Vállalati Szolgáltatások Üzletág vezetőjeként tevékenykedett. Papp István közgazdász végzettséggel és az írországi Warnborough University MBA diplomájával rendelkezik.
Papp István Drajkó Lászlót váltja a Microsoft Magyarország ügyvezetői posztján. Drajkó László több mint 4 év után adja át a magyar ügyvezető igazgatói széket. A következő három hónapban a leköszönő vezető az új ügyvezető munkáját támogatja.
Kapcsolódó cikkek
- John Browett az Apple kiskereskedelmi ágazatának új vezető alelnöke
- Kinevezéssel erősítené kormányzati értékesítését a Microsoft Magyarország
- A szolgáltatásokat erősíti a Xerox Magyarország új ügyvezetője
- Elhunyt Steve Jobs, az Apple atyja
- Új vezérigazgató az Ericsson Magyarország élén
- Átalakul a Vodafone, új vezér kerül Beck György mellé
- Újabb öt országgal bõvült a Sony Ericsson közép-európai régiója
- Műszaki igazgatót nevezett ki az Enterprise Communications Magyarország
- A vezérigazgató és több vezető is távozik a Synergontól
- Távozik a Deutsche Telekomtól a külföldi tevékenység vezetője
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?
Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?
A vezető kriptotőzsde és Web3 vállalat, a Bitget friss jelentése szerint a blokklánc-technológia 2030-ra világszerte több mint egymillió munkahelyet hozhat létre. Bár jelenleg csupán 15–20 ezer álláshirdetés aktív ebben a szektorban, a növekedési potenciál óriási.
Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025
A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket
A Windows frissítések gyakran hosszú ideig tartanak, és sokszor kellemetlenek a felhasználók számára. A Microsoft most ezen szeretne változtatni. A vállalat bejelentette, hogy a jövőben az AI-t fogja használni a frissítések optimalizálására.
Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság
A Gábor Dénes Egyetemen megrendezett Adatbiztonsági nap az „Információbiztonsági komplex kutatási program” keretében működő kutatócsoportok eredményeit, valamint a kiberbiztonság aktuális kérdéseit mutatta be. Az eseményre 2025. április 11-én került sor, fő célja pedig az információbiztonsággal kapcsolatos kockázatok bemutatása és a tudatosság növelése volt.