Informatikai közmű – betekintés az IT jövőjébe
Az informatika fejlődése három-öt éven belül gyökeresen átalakíthatja az IT-hez kötött munkavégzést. A felhő alapú rendszerek révén kialakul a közmű jelleggel működő IT, amely minden eddiginél rugalmasabb és költséghatékonyabb munkavégzést tesz lehetővé. A belátható jövőben létrejövő dinamikus virtuális munkatérhez személyes felhő szolgáltatja majd az eszközöket és az alkalmazásokat, helyhez kötöttség nélkül. Az informatikai vezetők feladata is megváltozik: figyelmük az eszközök és a saját infrastruktúra fejlesztése, ellenőrzése helyett az IT szolgáltatások menedzselése felé fordul majd – egyebek között ilyennek mutatta be az informatika jövőjét a Fujitsu Technology Solutions innovatív infrastruktúrákért felelős szakértője, Gernot Fels budapesti előadásában.
Poros Gábor, a magyarországi leányvállalat ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a Fujitsu Kft. új finanszírozási konstrukcióval segíti elő a világ negyedik legnagyobb számítástechnikai gyártó-fejlesztő vállalata forradalmian új technológiáinak hazai meghonosítását, a magyar információs társadalom megteremtését.
A magyar kis- és középvállalatok számára kidolgozott, de akár nagyvállalatok és intézmények által is igénybe vehető és december elsejétől életbe lépő konstrukció lényege, hogy Fujitsu eszközöket igény szerint, de akár a teljes vállalati infrastruktúrát lefedő megoldással együtt a cég rendkívül kedvező feltételek mellett kipróbálhatja, azaz bérelheti legalább egy és legfeljebb hat hónap időtartamra. A Fujitsu Kft. közvetlenül vagy minősített, úgynevezett Select Partnerein keresztül biztosíthatja az eszközök üzembe helyezését és gondoskodik zavartalan üzemeltetésükről. A futamidő végén a vállalat dönthet a berendezések – a használat idejének arányában csökkentett áron történt – megvásárlásáról, vagy lízingbe vételéről hároméves futamidővel. Ha a kipróbálásra átadott eszközökre a vállalatnak csak a futamidő tartamára volt szüksége, vagy az eszközök nem teljes mértékben feleltek meg az előzetes elvárásoknak, akkor a rövid távú bérleti időszak után egyszerűen visszaadja azokat a Fujitsu-nak. A kipróbálási konstrukció lehetővé teszi, hogy a felhasználóknak ne feltétlenül kelljen elkötelezni magukat hosszabb időre egy-egy nagyobb erőfeszítést igénylő beruházás mellett. A lehetőség vonatkozik már egyetlen munkaállomásra is, vagy akár a vállalat IT infrastruktúrájának valamennyi eszközére.
Poros Gábor hangsúlyozta, hogy a Fujitsu a bejelentett finanszírozási konstrukcióval azt szeretné elérni, hogy a magyarországi felhasználók bátrabban belevágjanak olyan új technológiák kipróbálásába, amelyek csökkentik és tervezhetőbbé teszik a vállalat informatikai beruházásainak költségeit, 25-40 százalékkal mérséklik az üzemeltetési kiadásokat, de amely technológiákkal kapcsolatban még nincs tapasztalatuk. Mint mondotta, Nyugat-Európában a cégek több mint 70 százaléka finanszírozási konstrukcióban veszi igénybe az IT infrastruktúrát és eszközeit, míg hazánkban ez az arány nem éri el a 30%-ot. A magyar gazdaság jelenlegi tőkehiányos helyzetében az egyedülállóan rugalmas Fujitsu finanszírozás lehetőséget kínál a magyar KKV-knak IT infrastruktúrájuk szinten tartására és fejlesztésére. Mindez pedig elősegíti az informatika közműként való igénybevételének elfogadottságát is.
A Fujitsu Kft. értékesítési árbevétele a 2011. áprilisban kezdődött üzleti év első felében 20 százalékkal haladta meg az megelőző év azonos időszakáét. Az x86-os szerverek és az informatikai szolgáltatások irányi igény kétszámjegyű növekedést mutat, az adattárolók értékesítése pedig megduplázódott.
Kapcsolódó cikkek
- A világ legvékonyabb okostelefonja – Fujitsu Arrows F-07D [Videó]
- Betekintés a felhőalapú IT jövőjébe
- Újabb szuperszámítógép világrekord: 23 petaflops
- Havidíjas, felhő alapú, nagyvállalati szintű IT-szolgáltatás KKV-knak
- A teljes áramfogyasztást előrejelzi a világ első adatközpont-szimulátora
- Új lehetőségek a GTS Ethernet VPN szolgáltatásában
- Fujitsu: PC-kategória a nagyteljesítményű szerverek súlycsoportjában
- Automatikusan letölti és futtatja a szükséges alkalmazásokat a Fujitsu új alkalmazása
- Fujitsu megoldás intézmények belső adatainak konszolidálására
- Megfizethető árú lemezes mentést kínál a Fujitsu Eternus CS800
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.