A régi név megint szép lesz?

Simonyi Endre, 2000. január 27. 23:39
Petôfi verssora után nem szerepelt kérdôjel, de a kijelentést a számítógépes klubok jövôjére vonatkoztatva joggal lehet kitenni. Huszonhárom évvel ezelôtt azért jöttek létre az elsô, kis létszámú klubok, hogy a mikrogépek építôi a szűkösen rendelkezésükre álló információkat kicserélve segítsék egymást. Mintegy húsz évvel ezelôtt elkezdôdött a géphasználók számának rohamos emelkedése, és a klubokban megkezdôdött képzésük. Számuk gyorsan nôtt, és ezzel együtt a klubok tagsága is.
Egyesek oktató klubokká alakultak, óriási taglétszámmal. (A legnagyobb, a Boston Computer Society virágzása idején húszezres létszámú volt.) Ezekben az oktatás üzleti vállalkozássá alakult át.

A gépeket azonban már nem a klubok tagjai, hanem az egyre nagyobb gyártó cégek készítették. Ezek viszont már ellátták használati utasítással a gyártott gépeket, így a klubok egy része eltűnt, másik része pedig átalakult. A tagság már nem ment el egy-egy összejövetelre, hanem elektronikus leveleket cserélt a SISOP (System Operator - a telefonközpontos szerepét ellátó személy) számítógépe segítségével. Ezek voltak az internetes levelezôklubok ôsei.

Azonban pont akkor, amikor az Internet gyors terjedése még a levelezôklubok létalapját is megkérdôjelezte, a mozgalom furcsa módon új erôre kapott. Az érdeklôdés abban a rétegben ébredt fel, amely korábban igyekezett elkerülni mindent, aminek köze van a számítógéphez - a nyugdíjas korúak körében.

A mai hatvanas, hetvenes korosztály a számítógépek tömeges elterjedésének kezdetén már nem akarta megtanulni e szokatlan eszköz használatát. Most mégis egyre többen belevágnak, hiszen a kapcsolattartás, a levelezés, a hasznos idôtöltés új minôségét teszi lehetôvé számukra. (Persze ez az Egyesült Államokra igaz, mert nálunk egy átlagos nyugdíjas nem vehet az egyhavi nyugdíjából komplett és eléggé korszerű gépet.)

A klubok szervezését olyanok kezdték el, akik még a korábbi klubok tagjai voltak, és nyugdíjba vonulásukkor idômilliomosok lettek. Tipikus eset a Las Vegas területén működô Sun City Summerlin Computer Club szervezése és élete. Hét éve alakult, 38 taggal. Közülük 14-en ma is aktívan részt vesznek a közösség életében, köztük az elnöknô, aki már húsz éve géphasználó. A jelenlegi tagok nagy többsége a klubban ült oda elôször a számítógép elé, aminek fô oka az volt, hogy levelezni akart, és az e-mail küldéséhez, fogadásához meg kellett tanulnia a komputer használatát. A klubban újraéledt a SIG (Special Interest Group), az azonos érdeklôdésűek által létrehozott csoportrendszer. Van csoportja az Excel-használóknak, a levelezôknek, az alkotó grafikusoknak stb. A tagdíj 20 dollár, amiért megkapják az évente tízszer megjelenô, 30 oldalas klublapot is.

Visszatérve cikkünk címére: ilyen klubok nálunk is lehetnének! És ahogy már húsz évvel ezelôtt is, íme a felhívás: hívjon fel, akit ez érdekel! (Telefon: 23-375-665)

Kulcsszavak: oktatás trend

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30