Magyar Telekom: közel két és félszeresére nőtt a nettó eredmény

MTI Sajtóadatbank, 2012. augusztus 9. 10:17

A Magyar Telekom Nyrt. 10,68 milliárd forint nettó eredményt ért el 2012 második negyedévében, ez közel két és félszerese az egy évvel korábbi 4,36 milliárd forintos nyereségnek; a jelentős idei növekedést azonban részben a tavalyi alacsony bázis magyarázza.

A társaság csütörtökön közzétett, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült, konszolidált tőzsdei gyorsjelentése szerint az árbevétel a második negyedévben 145,46 milliárd forint volt, ami 1,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. 

A portfolio.hu által megkérdezett elemzők 12,05 milliárd forint eredményt és 144,9 milliárd forint bevételt vártak. 
 
Az első fél évben a nettó profit 21,3 százalékkal 23,7 milliárd forintra nőtt, a bevételek pedig 2,1 százalékkal emelkedve 292,11 milliárd forintot értek el.
 
A társaság teljes évre vonatkozó előrejelzései nem változtak: továbbra is a működéshez kapcsolódó EBITDA 4-6 százalékos csökkenésével és változatlan vagy legfeljebb 2 százalékkal csökkenő bevétellel számol a menedzsment.
 
A jelentés idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki elmondta, hogy a célok elérése érdekében 2012. második felétől széleskörű, jelentős költségcsökkentési intézkedéseket vezetett be a társaság, és az ősztől életbe lépő vezetékes és mobil áremelés is hozzájárul majd EBITDA célkitűzés teljesítéséhez.
 
Kifejtette, hogy a magyarországi gazdasági környezetben tapasztalható erősödő negatív tendenciák és szabályozói hatások azonban továbbra is kedvezőtlen hatással vannak a hagyományos hangalapú bevételekre. A háztartások pénzügyi helyzete változatlanul feszített, ennek következtében erősödő nyomás alá kerültek a távközlési költések. Mivel a növekedést mutató üzletágak nem tudták teljes mértékben ellensúlyozni a magas jövedelmezőségű hangalapú bevételek kiesését,  működéshez kapcsolódó EBITDA a második negyedévben 9 százalékkal csökkent.
 
Az első félévben a kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 3,5 százalékkal 101,2 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest. A működéshez kapcsolódó, azaz a rendkívüli tételek, valamint a telekommunikációs különadó nélkül számolt EBITDA 7,2 százalékkal csökkent, 114,36 milliárd forint volt. 
 
A Magyar Telekom az első félévben 12,2 milliárd forint telekomadót fizetett, és végkielégítéssel kapcsolatos költségekkel együtt összesen 13,2 milliárd forint rendkívüli tételt számolt el, szemben a tavalyi első félévben kimutatott 25,5 milliárd forinttal. A macedóniai vizsgálatokkal kapcsolatban ebben az évben már nem merültek fel költségek. 
 
A működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 39,2 százalék volt 2012 első felében, míg 2011 azonos időszakában 43,1 százalék. Az EBITDA ráta csökkenése a jelentés szerint tükrözi az alacsony jövedelmezőségű energia viszonteladásból származó, valamint a rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásból származó bevételek arányának emelkedését, valamint a készüléktámogatások növekedését, miközben tovább csökkent a magas jövedelmezőségű hangalapú bevételek aránya.
 
A mobil bevételek az első félévben 147,4 milliárd forintot értek el, 0,6 százalékkal mérséklődtek a tavalyi első félévhez viszonyítva. A vezetékes bevételek 4,2 százalékkal 111,59 milliárd forintra csökkentek. A rendszerintegrációs és informatikai bevételek 19 százalékkal nőttek, meghaladták a 24 milliárd forintot. Az energia értékesítésből származó bevételek 9 milliárd forintot értek el az idén az első félévben, szemben a tavalyi hasonló időszak 1 milliárdos bevételével szemben. 
 
Az első félévben a beruházás (CAPEX) összege 13,5 milliárd forinttal 40,2 milliárd forintra nőtt 2011 azonos időszakához képest. Ezen belül 10,9 milliárd forint volt a 900MHz-es spektrum licencdíja.
 
A szabad cash flow 55,9 milliárd forinttal 8,0 milliárd forintra csökkent az első félévben. Az alacsonyabb működéshez kapcsolódó EBITDA mellett elsősorban a beruházások növekedése és a beruházási szállítóknak történő magasabb kifizetések, valamint egy kábeltársaság akvizíciója okozta a szabad cash flow csökkenését a jelentés szerint.
 
A nettó adósságállomány 2012. június végére 324,2 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 295,1 milliárd forintról. A nettó eladósodottsági ráta a félév végén 39,3 százalék volt.
 
A Magyar Telekom jegyzett tőkéje 104,27 milliárd forint, a konszolidált saját tőke 448,09 milliárd forint volt június végén, a tavaly december végi értékhez képest 8,2 százalékkal csökkent. 
 
A Magyar Telekom részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a papír szerdán 410 forinton zárt. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 596 forint, a legalacsonyabb 409 forint volt.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Alelnököket választott a Magyar Marketing Szövetség

A szövetség a marketing szakmai, illetve társadalmi szerepének további mélyítését tűzte ki célul, ennek érdekében a közösségi munka szervezése, a nemzetközi kapcsolatok koordinálása, az edukációs projektek, valamint a vállalati és partnerségi kapcsolatok területén a jövőben három alelnök támogatja majd a szövetség tevékenységét.

2024. június 21. 18:25

Közel 60%-os árbevétel növekedést ért el tavaly az online fizetési megoldásokat kínáló Barion

Már több mint 15 országban szolgálja ki e-kereskedelmi partnereit az adatvezérelt fizetési megoldásokra specializálódott Barion. A magyar fintech cég 2023-ban összesen 6.8 millió eurós árbevételt ért el a bel- és külpiacokon, mely a jelenlegi makrogazdasági környezetben szinte ritkaságszámba megy a szektorban. 

2024. június 21. 14:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02