Műholdakat vetnének be az erdősítések nyomon követésére Pekingben

MTI Sajtóadatbank, 2012. augusztus 21. 12:16

Pekingben műholdakkal készülnek ellenőrizni az erdősítésre folyósított pénzek felhasználását, mivel az országban elharapóztak a visszaélések, például volt, ahol a támogatás elnyeréséért zöldre festettek hegyoldalakat - jelentette a kínai média kedden.

Az öt műholddal az erdők gondozását is nyomon kívánják követni, de mint Teng Naj-ping (Deng Naiping), a fővárosi erdészeti hivatal vezetője hangsúlyozta egy szakmai konferencián, a modern technikától elsősorban azt várják, hogy a hatóságokat nyomra vezetik: hol sikkasztják el az erdősítésekre vagy az erdők karbantartására folyósított pénzeket. A konferencián elhangzott, voltak már eddig is olyan települések, amelyek a terület fásítására hivatkozva kérték a költségvetési támogatást, miközben igényük nem volt megalapozott. Teng szerint a műholdakkal rendkívül könnyű lesz kideríteni, hogy a támogatásért folyamodók ténylegesen ültettek-e fákat, és ha igen, hová? A pekingi illetékesek már felvették a kapcsolatot egy másik hivatallal, amely az illegális földhasználatot igyekszik kiszűrni műholdak segítségével 2006-óta. A szakemberek ugyancsak konzultálni készülnek szingapúri kollégáikkal, akik minden centiméter erdőterületről pontos nyilvántartást vezetnek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06