Szigorúbb internetszabályozásról dönthetnek Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2012. december 25. 11:22

Szigorúbb internetszabályozásról dönthet a héten a kínai törvényhozás, hogy a személyes információk védelmét fokozza - írta a Hszinhua hírügynökség.

Az új szabályozás az internetfelhasználók adatvédelmének megerősítését szolgálja majd. Az Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának üléséhez benyújtott javaslattervezet szerint a jövőben az internetezők személyazonosságának kilétére fokozottabb hangsúly helyeződne, nekik az internetes és a telekommunikációs szolgáltatóknál is igazolniuk kellene magukat. Az új szabályozás elfogadása és életbe lépése ugyanakkor korlátozó erőként is hathat, ezzel ugyanis a blogokon és mikroblogokon megjelenő posztok, vélemények "feladói" is visszakövethetőek lennének. Egy ehhez hasonló valódi névvel való regisztrálást tett kötelezővé a vezetés márciusban a több százmilliós mikroblogoló közösség számára. Ezt végül - egyebek közt technikai nehézségek miatt - nem sikerült teljes mértékben megvalósítani.

    Az internetet érintő szabályozások szigorítására való törekvések várhatóak voltak, a múlt héten a hivatalos pártlap, a Zsenmin Zsipao több cikke, a Hszinhua hírügynökség kommentárja is ezzel foglalkozott, és a központi televízió (CCTV) is erről tudósított. Hogy a novemberben megválasztott új kínai vezetőség pontosan milyen irányba indul el az internet szabályozását illetően, egyelőre nem lehet tudni. A korábbi propagandavezér, Liu Jün-san beválasztása a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Állandó Bizottságába ugyanakkor egyes elemzők szerint az internet szabályozásának szigorítása irányába mutat, mint ahogyan Liu utódának, Liu Csi-paónak a decemberi nyilatkozata is, amely szerint "a pártnak aktívan vizsgálnia kell, hogyan erősíthető meg az internet kiépítése, működtetése és kezelése". Ugyancsak a pesszimisták táborának igazát erősítheti az is, hogy az utóbbi hetekben a jelek szerint megerősítették a kínai tűzfalat, a korábbinál többek számára ellehetetlenítve annak megkerülését.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jövő jegyzetfüzete: Precizitás, személyre szabhatóság, mesterséges intelligencia

Hányszor hallottad már, hogy „Dolgozz okosabban, ne keményebben”? Ez a jól ismert mondás a hatékony munkavégzés szimbóluma, mégis ritkán gondolunk rá a tanulás kapcsán. Pedig az okos tanulás lényege nem más, mint az, hogy olyan eszközöket használjunk, amelyek valóban támogatják a koncentrált, hatékony munkát.

2025. július 13. 17:06

Sebesség vagy élesség? Az új Evnia monitorral nem kell választanod

A Philips új szintre emeli a játékélményt a legújabb prémium kategóriás gaming monitorával, a Philips Evnia 27M2N3800A-val, amely a forradalmi Dual Mode technológiát kínálja. Ez a fejlett megoldás lehetővé teszi, hogy a felhasználók egyszerűen váltsanak a 4K UHD 160 Hz és az FHD 320 Hz módok között – ideális választás azok számára, akik kompromisszumok nélkül szeretnék ötvözni a villámgyors teljesítményt és a lenyűgöző részletgazdagságot.

2025. július 13. 15:33

Öt technológiai irány, ami újraírja a vásárlói élményt

A technológiai fejlődés megállíthatatlanul alakítja át hétköznapjainkat – legyen szó kommunikációról, vásárlásról vagy napi rutinfeladatok elvégzéséről. A fogyasztók elvárásai folyamatosan emelkednek, és azok a márkák, amelyek nem tudnak lépést tartani, könnyen lemaradhatnak. A kérdés már csak az: merre tart ez az átalakulás? Az alábbi öt trend új alapokra helyezi a vállalatok és fogyasztók közötti kapcsolatot.

2025. július 13. 13:47

Milliárdos befektetés emeli új szintre a magyar játékipart

A Nemzeti Tőkeholding koordinálásában működő Focus Ventures Zrt. kétmilliárd forintos tőkebefektetéssel erősíti meg a hazai videójáték-szektor vezető szereplőjét, a NeocoreGames Csoportot. A forrás hozzájárul a vállalat nemzetközi jelenlétének további bővítéséhez, és segíti a magyar fejlesztők láthatóságát a digitális gazdaság és a kreatív iparágak gyorsan növekvő nemzetközi színterén.

2025. július 13. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvan a válasz a digitalizáció nagy ellentmondására

2025. július 13. 12:02

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52