„Csakeredeti”: játékos informatikai vetélkedő diákoknak
A „Csakeredeti” programban 10-21 év közötti fiatalokból álló, maximum 4 fős csapatok tehetik próbára tudásukat az informatika, a legális szoftverhasználat és szerzői jogi kérdések területén, aminek révén ők és tanáraik számos ismerettel gazdagodhatnak e témákban. A megmérettetést elsőként tavaly rendezték meg 126 csapat és 1753 játékos részvételével, az első helyezést pedig a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ (HISZK) Gregus Máté Tagintézményének tanulói szerezték meg.
A vetélkedő résztvevői által adott válaszok megerősítették azt a tapasztalatot, hogy a fiatalok a digitális tartalmakat (szoftvereket, filmeket, zenéket) elsődlegesen illegális úton szerzik be. 10-ből 8 válaszadó úgy vélte, hogy a legális szoftver beszerzésének elsődleges forrása az internet, a torrent oldalak. A játék legfontosabb eredménye az volt, hogy az utánanézést igénylő feladatokon és az órai beszélgetéseken keresztül rengeteg fiatal értékrendjében sikerült helyreállítani a szerzői jog fontosságát és tiszteletét. A visszajelzések alapján a játék nem korlátozódott az internetes kérdőív kitöltésére. A tanárok, trénerek bevitték az órákra a „Csakeredeti”-feladatokat, és izgalmas párbeszédek során, a diákokkal, civilekkel közösen vitatták meg a kérdéseket, és együtt keresték meg a válaszokat.
Az idén február és május között zajló játékban a tavalyi évhez képest az érintett témák köre bővült: ezúttal a szerzői jogokról, termékhamisításról, a legális szoftverhasználat előnyeiről és az illegális használat következményeiről, valamint a biztonságosabb internetezésről tudhatnak meg többet a résztvevő fiatalok. A „Csakeredeti” program céljai összhangban vannak a február 5-én megrendezett Biztonságosabb Internet Napja (Safer Internet Day) célkitűzéseivel, amely az interneten leselkedő veszélyekre kívánja felhívni a fiatalok, szülők és pedagógusok figyelmét.
A játék első fordulójára a legfeljebb négyfős csapatok 2013. március 8-ig jelentkezhetnek a www.csakeredeti.hu oldalon található adatlap kitöltésével, és a témához kapcsolódó kérdések megválaszolásával. A tökéletes választ adó, maximum 32 csapat között folytatódik a verseny: a március 9. és április 8. között zajló második fordulóban alaposan kidolgozandó feladatokat kapnak. A legjobb négy csapatot ennek eredménye alapján szakmai zsűri választja ki; jutalmuk anyagi hozzájárulás házi programjaikhoz, például osztálykirándulásaikhoz. Az eredményhirdetés 2013. április 26-án lesz.
Kapcsolódó cikkek
- Windows Phone Code Camp: fiatal fejlesztők versenye
- Kihirdették a Microsoft „Meséltech. Beleszövitech. Nyertech.” pályázat győztesét
- Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Microsoft
- Interaktív számítógépes oktatóprogramokat kapott az Állatkert
- Beleszövitech? Nyertech!: Kreatív pályázatot hirdet a Microsoft
- Újabb befektetésekre készül a Microsoft Magyarországon
- Új DPE Lead és KKV-területért felelős vezető a Microsoft Magyarországnál
- Közép-Kelet Európa legjobb informatikai fejlesztése a Telemedbook
- Dobogón a magyar csapat a Microsoft Imagine Cup-on
- A T-Systems lett az év Microsoft-partnere
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.