Vezetőváltás a rEVOLUTION Software-nél

forrás: Prím Online, 2013. február 11. 12:40

Idén januártól Juhász Zsolt, eddigi ERP üzletágvezető, és Szalóki László eddigi vezető tervező, a vállalat alapító tagjai és tulajdonosai vették át a rEVOLUTION Software Kft. ügyvezetői feladatainak ellátását. A vezetőváltással együtt belső struktúraváltás is történt, ugyanis üzletágtól függetlenül minden sales tevékenység Juhász Zsolt kézbe került, míg a termékfejlesztésért – szintén minden üzletágban – Szalóki László lett a felelős.

 

Kustos Ferenc, aki 2009 óta volt a rEVOLUTION ügyvezetője, a jövőben külső tanácsadóként segíti tovább a vállalat munkáját, elsősorban marketing területen.

Az 1992-ben alapított rEVOLUTION Software Kft. Magyarországon egyedülálló módon minden vállalatméret számára kínál ügyviteli megoldást a számlázási, készletkezelési, pénzügyi, könyvelési folyamatok kezelésére és számtalan speciális iparági problémára. Rendszereit több mint 20 000 cég használja országszerte. A saját fejlesztésű rEVOL Express kisvállalati dobozos szoftvercsalád és az Iroda++ integrált ügyviteli szoftver mellett a Microsoft Dynamics NAV (korábban Navision) vállalatirányítási rendszert, valamint a Microsoft CRM rendszerét forgalmazza a Microsoft Partnereként.

Juhász Zsolt:

Szalóki László:


 

Kulcsszavak: +céginfo CIO Revolution

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Xiaomi történelmi pénzügyi eredménnyel zárta a 2024-es évet

A Xiaomi Corporation közzétette a 2024. december 31-én zárult pénzügyi évre vonatkozó, auditált konszolidált eredményeit. A Csoport negyedéves bevétele először lépte át a 100 milliárd jüant a 2024. évi negyedik negyedévben, miközben az éves és negyedéves teljesítménye meghaladta a piaci várakozásokat. A Xiaomi éves árbevétele 35%-kal nőtt az előző évhez képest, és elérte a 365,9 milliárd jüant, míg a korrigált nettó nyereség 41,3%-kal, 27,2 milliárd jüanra emelkedett. A 2024 negyedik negyedévében a teljes árbevétel 109 milliárd jüanra nőtt, ami 48,8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, miközben a korrigált nettó nyereség 69,4%-kal, 8,3 milliárd jüanra emelkedett, így jelentősen túlteljesítette a piaci várakozásokat.

2025. március 20. 17:52

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06