Egyre több a kifogástalan webshop

Nagyrészük azonban az alapvető szabályokkal sincs tisztában

Czipperer Dia, 2013. február 22. 10:24

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrzési tapasztalatai szerint egyre több az olyan webshop, amely fogyasztóvédelmi szempontból kifogástalannak tekinthető. Bár sajnos még mindig magasnak mondható a kifogásolási arány. A bajok forrását az NFH és a SzEK.org is az ismerethiányban látja.

Az elmúlt évben még 85% volt a webshopokkal szembeni kifogásolási arány, idén ez a szám már csak 70%. Ez jelentős javulásnak tekinthető, és azt mutatja, egyre több az olyan webáruház, amellyel elégedettek az emberek. Az arányokat tekintve azonban még nem állunk túl jól, a 70% még mindig magasnak mondható.

 

Mivel a weben való vásárlás egyre elterjedtebb egy év alatt mintegy 1,6 millió ember vásárolt a neten, azaz nagyjából minden ötödik 14 év feletti magyarországi lakos – a problémák is szaporodnak. A bajok forrása sokszor abból ered, hogy a fogyasztók mellett kereskedők sincsenek tisztában azzal, milyen szabályok vonatkoznak erre a területre – ezt dr. Becsky-Balku Orsolya, az NFH Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztályának főosztályvezetője emelte ki.

 

A problémák gyökerét Kis Ervin Egon, a SzEK.org (Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért) elnöke is az ismerethiányban látja: „Eddig több, mint ötvenen jelentkeztek az NFH szakmai felügyelete mellett, az Árukereső.hu és az Olcsóbbat.hu támogatásával létrehozott Vedd a neten! Webshop Minősítési Rendszer-be, ebből a mai napig 25 webshop meg is kapta a minősítést, de a többieknél még mindig folyamatban vannak az ellenőrzések. Tapasztalatunk szerint elsőre szinte senki sem megy át: a mintegy 60 pontból álló ellenőrzőlistán mindig akad 6-8 hiba, pedig semmi olyat nem nézünk, amit ne írna elő jogszabály.”

 

A Szek.org által, az NFH szakmai támogatásával indított webshop minősítési rendszer október közepe óta működik, máris mérhető eredményekkel. Ez nem az első ilyen próbálkozás a piacon, ám jelentős különbség az eddigiekkel szemben, hogy míg azokat cégek indították el üzleti célból, addig a SzEK.org nyilvánosan működő nonprofit, közhasznú szervezet, választott vezetőkkel.

 

Úgy tűnik, ez most sikeresnek bizonyul. Komolyságát és szakmai elfogadottságát az is mutatja, hogy a legnagyobb hazai e-kereskedők az elsők között igyekeztek a minősítést megszerezni.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csökken a magyar vállalkozások száma, a MI pedig alig várja, hogy ezen lendítsen

Csökken a magyar vállalkozások száma, azaz a megszűnések és felszámolások meghaladják az újonnan alapított cégek számát, amelyek hátterében a nem elég körültekintő üzleti tervezés, vagy akár a nem hatékony munkafolyamatok állhatnak – derül ki a Billingo, az egyik leggyakrabban használt, online számlázóprogramot fejlesztő hazai cég összefoglalójából. 

2024. június 23. 13:54

Egy megfizethető 27 hüvelykes monitor, amely egyensúlyt teremt az immerzió és a sebesség között

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gamer monitor és IT-kiegészítő márkája – örömmel jelenti be az AOC GAMING C27G2Z3/BK modellt, egy ívelt 27 hüvelykes (68,6 cm) Full HD monitort, amely ötvözi a magával ragadó vizuális élményt a villámgyors teljesítménnyel. Az egyaránt versenyző és alkalmi játékosok számára tervezett C27G2Z3/BK 280 Hz-es képfrissítési sebességgel, akár 1 ms GtG és 0,5 ms MPRT válaszidővel, valamint 1500R görbületű, nagy kontrasztú Fast VA panellel büszkélkedhet, mindezt megfizethető áron.

2024. június 23. 12:10

Különleges naperőmű kezdte el működését Környén

Egyre több magyarországi iparvállalat tesz komoly lépéseket, hogy zöldebbé tegye energiafogyasztását. Számukra azonban kihívást okozhat, hogy az időjárásfüggő naperőműveket hogyan integrálják költséghatékonyan rendszereikbe. 

2024. június 23. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02