Epson: tintatartályos nyomtatókkal a maximális költséghatékonyságért

Kütyü Magazin, 2013. március 21. 13:38

Az Epson új stratégia alapján folytatja működését, mely a költséghatékonyság maximalizálására irányul. A cég termékportfoliójában a gazdaságos, beépített tintatartállyal szerelt készülékek kapnak nagyobb teret, a tintapatronos nyomtatók kínálata pedig jelentősen csökkeni fog.

Az Epson tavaly mutatta be első beépített tintatartály-rendszerű készülékeit, s most egyértelműen ezekben a gazdaságos működésű eszközökben látja a költséghatékony  nyomtatás jövőjét. A japán gyártó ennek megfelelően változtatott stratégiáján, s kezdett el fókuszálni az ilyen típusú termékekre.

 

L210

Az Epson stratégiaváltása nem egy hirtelen ötlet eredménye, számos kutatás, illetve felhasználói visszajelzés előzte meg azt.

 

Az IDC jelentése szerint 2012 utolsó negyedévére világszinten 64 százalékra emelkedett a tintasugaras nyomtatók piaci részesedése, mely körülbelül 19,8 millió eladott készüléket jelent. Bizonyára az áll a tintasugaras modellek térnyerése mögött, hogy azokat rendkívül olcsón be lehet szerezni, hiszen az árérzékeny felhasználók gyakran hajlamosak csak az adott gép árát figyelembe venni a vásárláskor, a később felmerülő költségeknek pedig kisebb jelentőséget tulajdonítani. A piacon hódító tintasugaras gépek zöme azonban tintapatront használ, amit borsos ára miatt eleve magasabb nyomtatási költséget jelent, másrészt gyakran alternatív forrásból próbálnak beszerezni a vásárlók. A gond csak az, hogy a silányabb minőségű utángyártott patronok kárt tehetnek a készülékben, s ebben az esetben elveszik a garancia, azaz új eszközt kell venni, ergo lőttek a költséghatékony nyomtatásnak.

 

Ami a lézernyomtatókat illeti, alacsonyabb piaci részesedésük mögött egyértelműen a magasabb áruk, energiafogyasztásuk, fenntartási költségük és kevésbé gazdaságos működésük (egy színes lézernyomat pl. 50 forintba, míg egy tintasugaras cirka 20 forintba kerül) áll a háttérben.

 

Miért járunk jól a beépített tintatartállyal szerelt nyomtatókkal? Röviden azért, mert sokkal takarékosabban nyomtathatunk velük. „A magyar fogyasztók a nyomtató vásárlásakor és használatakor is rendkívül árérzékenyek. Új, beépített tintatartályos nyomtatóinkkal fél áron nyomtathatnak a hasonló lézernyomtatókhoz képest, illetve akár 17-szer olcsóbban a hasonló típusú tintasugaras nyomtatókhoz képest. Így a készülékhez csomagolt induló tintatartály-szettel kinyomtatható 6500 színes oldal esetén, akár 147 ezer forintot is spórolhatunk” – mondta Fábián Miklós, az Epson magyarországi fióktelepének vezetője.

 

További érv a tintatartály-rendszerű Epson készülékek mellett, hogy 70-140 milliliteres tartályaikat olcsón és egyszerűen újratölthetjük, nem kell a kevesebb tintát tartalmazó, ugyanakkor típusonként eltérő kivitelű patronokat cserélgetnünk.

Az Epson tintatartályos készülékeinek "árnyoldala" nem is olyan vészes. Csupán arról van szó, hogy első alkalommal, azaz a vásárláskor cirka kétszer akkora összeget kell otthagynunk egy teli tartályos multifunkciós Epson modellért, mint egy hasonló tudású tintasugaras készülékért. Ez a befektetés azonban gyorsan megtérül, ha sokat nyomtatunk, hiszen nem kell többé drága patronokat vásárolnunk, ehelyett a hatalmas tintatartályok utántöltésére kell figyelnünk, amit kevesebb gyakorisággal, olcsóbban valósíthatunk meg.

 

Felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha valaki maximum ezer oldalt nyomtat egy nyomtatóval annak teljes élettartama alatt. Az Epson szerint a kevés nyomtatás legfőbb oka a költséghatékonyság hajhászása (pl. emiatt nem nyomtatunk színes dokumentumokat sem, ha nem muszáj), s egy tintatartályos készülék lehetőséget teremt az ultaolcsó nyomtatásra, tehát így több nyomtatásra ösztönzi tulajdonosát. Ha valaki azért nem nyomtat sokat, mert egyáltalán nincs rá szüksége, akkor csak nagyon lassan, vagy soha nem térül meg egy tartályos Epson invesztált befektetése, ezért számára nem igazán ajánlott egy ilyen kütyü.

 

Az Epson 2012-ben felmérte, hogy sikeresek lehetnek-e a tintatartályos eszközök a felhasználók körében, s a pozitív visszajelzések arra ösztönözték, hogy idén megpróbálja a legtöbbet kihozni ezekből a költséghatékony nyomtatással kecsegtető eszközökből.

 

A múlt héten nyolc új beépített tintatartály-rendszerű készüléket mutatott be a gyártó, melyektől hazánkban is nagy sikert remél.

 

„2013 fontos év a számunkra, hiszen portfoliónk több, új funkciókkal is ellátott tintatartály-rendszerű modellel bővül. A vezeték nélküli kapcsolat, az Epson iPrint és az első monokróm tintatartály-rendszerű nyomtatók bemutatása csak néhány példa ezekre” – mondta Christoph Lubinus, az Epson Europe termékfejlesztési osztályának vezetője.

 

Az Epson új tintatartály-rendszerű nyomtatóiról a következő oldalon olvashatsz.

 

 

Színes tintatartály-rendszerű nyomtatók: Epson L550, L355, L300, L210 és L110

 

Az Epson L550, L355, L300, L210 és L110 az átlagosnál lényegesen nagyobb űrtartalmú tintatartályokkal rendelkeznek, melyek Epson gyári tintával újratölthetők. Ez rendkívül alacsony oldalankénti nyomtatási költséget biztosít, a nyomatok pedig kiváló minőségűek lesznek az Epson Micro Piezo technológiájának köszönhetően.

 

Mind a négyfunkciós – nyomtató, szkenner, másoló és fax – Epson L550 készülékhez, mind a multifunkciós L355-hez és L210-hez, mind pedig az egyfunkciós L300 és L110 nyomtatóhoz négy darab, egyenként 70 ml-es színenként cserélhető tintatartó palack tartozik: cián, magenta, sárga és fekete színekben. A nagy kapacitású tintatartályokkal akár 4000 fekete-fehér és 6500 színes oldal kinyomtatása lehetséges, míg az L550, L355 és az L300 készülékek esetén a mellékelt két extra fekete tintapalackkal összesen akár 12 000 fekete-fehér oldal is kinyomtatható.

L550
 

A nyomtatók az Epson Micro Piezo nyomtatófej-technológiájával rendelkeznek, és páratlan tartósságot, minőséget és megbízhatóságot kínálnak, melyre az Epson 12 hónapos (vagy15 illetve 30 ezer oldalas) jótállást vállal, valamint terméktámogatással is segíti az üzemeltetést.

 

A nyomtatók beüzemeléséhez csak el kell fordítani a fojtószelep kapcsolóját "nyomtatás" irányba, be kell tölteni a tintát, majd be kell kapcsolni a nyomtatót. Az Epson gyári tintaflakonok ergonómiailag kedvező kialakítással lehetővé teszik a tintatartály könnyű, cseppmentes újratöltését.

 

Az L500 és az L355 rendelkeznek Epson iPrint funkcióval, mely lehetővé teszi, hogy a felhasználók vezeték nélkül nyomtathassanak okostelefonról és táblagépekről az irodán belül.

 

A nyomtatók főbb jellemzőiről Ebben a táblázatban tájékozódhatsz (pdf formátum).

 

Az új készülékek már hazánkban is megvásárolhatók.

 

Monokróm, beépített tintatartály-rendszerű nyomtatók: Epson WorkForce M200, M105 és M100

 

Az Epson WorkForce M200 multifunkciós nyomtató hálózati csatlakozási lehetőséggel és automata lapadagolóval (ADF) érkezik. A WorkForce M105 egyfunkciós modell vezeték nélküli kapcsolattal, a szintén egyfunkciós WorkForce M100 pedig Ethernet-kapcsolattal rendelkezik. Az összes modell üzleti minőségű dokumentumokat nyomtat 15 oldal/perces sebességgel.

 

Az Epson Micro Piezo nyomtatófej-technológiája páratlan tartósságot, minőséget és megbízhatóságot kínál. Az egyes típusokhoz az Epson 12 hónapos (vagy 50 000 oldalas) garanciát és teljes ügyfélszolgálati támogatást nyújt.

 

Az Epson gyári tinta 140 ml-es palackokban kapható, amellyel hozzávetőleg 6000 oldal nyomtatható ki, az üzemeltetési költség pedig csak 0,7 forint oldalanként, illetve 350 forint ívenként (500 lap). A nyomtatók két fekete tintatartállyal rendelkeznek – egy kezdő palackkal és egy standard 140 ml-es palackkal – amelyek összesen 11 000 oldalkapacitást2 biztosítanak az egyik legalacsonyabb költségű dokumentumnyomtatáshoz. Az Epson gyorsan száradó pigment-alapú tintájának köszönhetően a nyomatok ellenállnak a víznek és az elkenődésnek.

 

WorkForce M200

Az M200 és az M105 is kompatibilis az Epson iPrint alkalmazással, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók vezeték nélkül nyomtathassanak okostelefonról és táblagépekről az irodán belül.

 

Az Epson WorkForce M200 készülék 89 990, az M105 és M100 pedig 69 990 forintos bruttó ajánlott fogyasztói áron kapható.

 

A készülékek főbb jellemzőiről itt olvashatsz (pdf formátum).

 

 

Irodatechnika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nagy teljesítményű számítógépet mutatott be az Emerson

A Movicon szoftverrel és a PACEdge IIoT platformot előre telepítve tartalmazó PACSystems IPC 2010 nagy teljesítményű számítástechnikát biztosít az ipari edge adatvizualizációs alkalmazásokhoz.

2024. április 12. 13:37

Az Epson bemutatja a hőmentes állófejes tintasugaras nyomtatás legújabb fejlesztését

Az Epson folytatta azt a törekvését, hogy irodai nyomtatócsaládjában hő nélküli tintasugaras technológiát vezessen be, és bemutatta az AM-C400 és AM-C550 MFP-ket, hogy fejlett megoldásokat nyújtson az A4-es piac számára. Ezek az új termékek az Epson meglévő állófejes tintasugaras nyomtatóinak minden energiatakarékossági és termelékenységi előnyét kínálják, de kisebb, A4-es formátumban.

2024. április 10. 13:14

Júniusban ismét NEXT 3D additív gyártás konferencia

2024-ben ismét rendkívül színes szakmai programmal és neves előadókkal tűzdelt nappal várja vendégeit a NEXT 3D konferencia. A 3D nyomtatók és 3D szkennerek bevált hazai alkalmazásaira fókuszáló NEXT 3D idén június 4-én kerül megrendezésre. A jegyek értékesítése április 8-án jelentős elővételi kedvezménnyel indult el, így az érdeklődőknek érdemes már most ellátogatni a next3d.hu-ra és lefoglalni helyüket a nemzetközi additív gyártástechnológiai konferenciasorozat hazai állomására.

2024. április 10. 11:40

Az LG új 4K okosmonitora beépítve kínálja a Netflixet, a Google Calendart és a Twitchet

Különleges kijelző érkezik hamarosan Magyarországra: a már most előrendelhető LG MyView* okosmonitort úgy tervezték meg, hogy elősegítse a produktivitást a munka során, miközben tulajdonképpen egyszerre tölti be egy televízió és egy professzionális munkamonitor funkcióit. Aki most előrendeli az okosmonitort, 20% kedvezményt kap az LG webáruházában.

2024. április 2. 14:56

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09