Van Gogh kiállítás 3D-ben a Samsunggal
A VAM Design Center ad otthont a „Vincent Van Gogh álmai” kiállításnak, ahol a résztvevők több, digitálisan felújított alkotást 3D-ben is élvezhetnek a Samsung jóvoltából. Ennek apropóján itt mutatkozott be napokban a vállalat UHD televíziója, az S9 is, mely jelenleg a piac legnagyobb Ultra HD felbontású modellje.
A helyszín teljesen megfelelő volt a különleges vendégnek, hiszen az S9, ahogy a Samsung fogalmazott: „a valódi műalkotás, időtálló design és teljesítmény találkozása”. Igazi áttörés a piacon, hiszen hihetetlennek tűnő felbontású képeket szolgáltat (3840x2160), páratlan minőségben.
A készülék 85 colos, vagyis 216 cm-es képátlóval rendelkezik, ehhez pedig egy hagyományos és minimalista dizájn társul. Falra is szerelhetjük, de akár kedvünkre mozgathatjuk a keretben is, mely a nem mindennapi méretekkel rendelkező képernyőt öleli körül. A súlya sem átlagos, kb. 100 kg-ot nyom, vagyis egyedül elég nehezen lehetne elmozdítani a helyéről. Mint ahogy azt később megtudtam, dönthető is, persze nem 360 fokban, vagyis a fel-le mozgatás mellett minimálisan előre is dönthetjük.
A keret nem csak a dizájnt szolgálja, funkciója még, hogy a kábelek itt futnak, tehát könnyedén elrejthetjük őket. És a hangrendszer is itt kapott helyet, amely 12 egységből áll és 120 W-os. A készülék nagy kontrasztaránnyal rendelkezik, ezáltal a színek sokkal mélyebbek, tisztábbak.
És hogyan érik el, hogy UHD felbontást kapjanak a tartalmak? A Samsung saját konvertáló motorja felel azért, hogy feljavítsa a tartalmakat, legyen szó SD, HD vagy full HD minőségről.
Egy igazi, nagy áttörés még, hogy a One Connect Boxnak köszönhetően a különféle szoftveres és hardveres újítások egy eszköz segítségével átültethetők. Ezáltal a modellek képesek lesznek alkalmazkodni a jelenleg még formálódó UHD szabványokhoz.
Természetesen a Smart Hub 2.0 és Smart Interakció is a felhasználók kényelmét szolgálja, de hát 10 millió forintért – ugyanis ennyibe kerül a készülék – ezek el is várhatók.
Van Gogh képek 3D-ben
A fő hangsúly azonnban mégiscsak arra helyeződött, hogy Vincent Van Gogh digitálisan felújított képeinek egy része 3D-ben is megtekinthető Samsung TV-ken egészen november 30-ig. A művész ugyanis több vázlatot is készített alkotásaiból, így végigkövethető az alkotás folyamata.
Egy tárlatvezetésen is részt vettünk, ahol mi magunk is láthattuk Van Gogh álmait 3D-ben. Ezután pedig számos művet UHD felbontásban is megcsodálhattunk a vadonatúj S9-en.

Ötvös Edina, a kiállítás igazgatója néhány mondatban összefoglalta a tárlat tartalmát:
„A művész levelei alapján rekonstruált világ – a digitális eljárásnak köszönhetően – élő színekben tárul a nagyközönség elé. A kiállításban szerepet játszó Samsung Smart TV-k olyan új dimenziókba emelik a festményeket, amelyek révén egyedülálló és lenyűgöző részletek bontakoznak ki a közönség szeme előtt.
Ennyi Van Gogh képet egy helyen még sohasem tekinthetett meg a közönség, így az esemény többek között az idei „Múzeumok Éjszakája” egyik legnagyobb látványosságának számít majd, ahol június 22-én sajátos meglepetések is várják az idelátogatókat.”
Kapcsolódó cikkek
- Indul az első magyar 3D csatorna
- Magyarországon először BL-döntő 3D-ben
- A Samsung S9 UHD TV a Media Hungary-n debütál
- Négy TIPA-díjat szereztek a Samsung termékei
- Véget ért az LG és Samsung harca
- 3D World: prémium tartalomszolgáltatás az LG-től
- A Slim LED korszak elkezdődött
- Új LG CINEMA 3D Smart TV funkciók és kiegészítők
- Egységes Full-HD 3D szemüvegek
- A Samsung készülékek tökéletesek a MinDig TV vételére
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Gyors net a bevásárlás mellé – Az Allee az 5G új korszakát hozza el
Az Allee Bevásárlóközpontban adták át az ország első olyan beltéri 5G hálózati rendszerét, amelyen keresztül mindhárom nagy hazai mobilszolgáltató elérhető. Ez a több szolgáltatót kiszolgáló infrastruktúra egyedülálló hazánkban, és biztosítja a gyors, megbízható, zavartalan mobilkapcsolatot a bevásárlóközpont teljes területén.
Kis nyelvi modellek, nagy vállalati előnyök
Miközben a figyelem középpontjában a nagy nyelvi modellek – mint a ChatGPT, Claude vagy Gemini – állnak, a kisebb modellek (SLM-ek) egyre nagyobb szerepet kapnak a vállalati felhasználásban. Egyre több cég ismeri fel, hogy nem minden feladathoz van szükség „nagyágyúkra”: sok esetben a kisebb, célzottabb modellek gyorsabban, hatékonyabban és gazdaságosabban hozzák a kívánt eredményt.
Új szakértő irányítja a Yettel digitális fejlesztéseit
Deák Richárd a Yettel Magyarország vezetői csapatának új tagja, a Digital Tribe (Digitális Fejlesztési Igazgatóság) vezetőjeként a vállalat digitális felületeinek tervezéséért és fejlesztéséért felel.
Diákötletek, amelyek jobbá tehetik a világot
Május 30-án tartották a „Megoldások a holnapért” jubileumi döntőjét, ahol idén is kiemelkedő ötletekkel mutatkoztak be a fiatal tehetségek. Az első helyezést a PrepBook csapat nyerte el: interaktív könyvükkel az autizmus spektrumzavarral élő gyermekeket segítik abban, hogy felkészülten és kevesebb szorongással érkezhessenek az orvosi vizsgálatokra.
Ők formálják a jövőt – díjazták a legtehetségesebb középiskolás innovátorokat
Idén 34. alkalommal díjazta a Magyar Innovációs Szövetség az ország legkiválóbb középiskolás feltalálóit és tudományos alkotóit. Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia döntősei közül tíz projekt szerzője – összesen 11 diák – vehette át az elismeréseket, valamint a több mint 5 millió forint összértékű ösztöndíjat. A nyertesek emellett képviselhetik Magyarországot neves nemzetközi innovációs versenyeken is.