Három új mobil nyomtatási megoldás a Samsungtól

forrás: Prím Online, 2013. július 23. 10:58

A Samsung három olyan megoldást mutatott be, melyek segítségével már mobileszközről is lehet nyomtatni, akár egy érintéssel is: egy táblagépekre és okostelefonokra elérhető mobil nyomtatási alkalmazást, egy az operációs rendszerbe beépített „nyomtatás” funkciót, valamint a Samsung új nyomtatóiba integrált NFC-technológiát.

„A mobil nyomtatás egyszerűsítésért már 2010-ben, a GALAXY Tab bevezetésénél elkezdtük. Azóta egyre több olyan megoldást fejlesztettünk ki, melyek a felhasználók számára lehetővé teszik, hogy vezetékek nélkül csatlakoztassák okostelefonjaikat és táblagépeiket a nyomtatóinkhoz” – mondta el Joosang Eun, a Samsung nyomtató üzletág értékesítési- és marketing csoportjának alelnöke.  

 

A GALAXY S4 készülék mellett a mobil nyomtatási megoldásokat a felhasználók például a GALAXY S II, a GALAXY S III, a GALAXY Note, a GALAXY Note II, valamint a GALAXY Tab készülékeken is kipróbálhatják.

 

Samsung MobilePrint App

 

A Samsung MobilePrint App-ot azok a felhasználók is letölthetik, akik nem rendelkeznek Samsung okostelefonnal vagy táblagéppel, így ugyanúgy használhatják készülékeiket arra, hogy képeket, e-maileket, weboldalakat, vagy akár Google dokumentumokat, PDF fájlokat és Microsoft Office dokumentumokat nyomtassanak ki. Az alkalmazás a piacon egyedüliként képes fax küldésére is, valamint egy Samsung multifunkciós nyomtató közbeiktatásával a beszkennelt képek közvetlenül a mobilra küldhetők vele.

 

Mobil nyomtatás egy érintésre

 

Az asztali számítógépeken a nyomtatás gyakran időigényes folyamat, például telepíteni kell a meghajtót és a szoftvereket. A Samsung mobil eszközeiről azonban rendkívül egyszerűen és gyorsan lehet nyomtatni, a felhasználóknak csak annyit kell tenniük, hogy megnyomják a „nyomtatás” gombot készülékük menüjében. A beépített nyomtatási funkciónak köszönhetően ezek az eszközök automatikusan észlelik a közelben lévő Samsung nyomtatókat, így azonnal nyomtathatók a képek, e-mailek és weboldalak, vagy akár a Samsung saját SMemo és SNote alkalmazásainak oldalai is. Ugyanakkor számos további lehetőség is választható: megadható a nyomtatandó példányszám, beállítható a kétoldalas nyomtatás, a színek, a dokumentum mérete és tájolása, valamint a dokumentum típusa is.

 

A világ első színes lézernyomtatója NFC támogatással

 

A Samsung nemrégiben bemutatott NFC-képes színes lézernyomtatóinak köszönhetően a felhasználók hamarosan úgy is nyomtathatnak, hogy a mobilkészüléküket csak egyszerűen hozzáérintik egy Samsung nyomtatóhoz. Az NFC-képes okostelefon és a szintén NFC-képes nyomtató összeérintésével a két eszköz automatikusan kapcsolódik egymáshoz, és bármilyen további beállítás nélkül elkezdődhet a nyomtatás. Ezzel a biztonságos és kényelmes megoldással a felhasználók képeket, dokumentumokat, e-maileket és webes tartalmakat is néhány egyszerű, gyors lépéssel kinyomtathatnak.

 

A Samsung új mobil nyomtatási megoldásainak főbb jellemzőit ebből a táblázatból tudhatod meg.

 

 

Infografika letöltése teljes méretben: NFC Printer_Infographics.jpg

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rendszám alapján működő automata parkolás az Allee-ban

Az Allee Bevásárlóközpontban egy új, rendszámfelismerésen alapuló parkolási rendszer lépett életbe, amely automatikus be- és kihajtást tesz lehetővé. Az újítás célja, hogy kényelmesebb, gyorsabb és környezetbarátabb parkolási élményt nyújtson a látogatók számára, miközben csökkenti a várakozási időt és megelőzi a torlódásokat.

2025. május 15. 16:34

Új online platform segíti a gyártókat és megrendelőket – ez a hazai ipar "szakmai társkeresője"

Új digitális megoldás jelent meg a hazai gyártói piacon, amely nem romantikus kapcsolatokat, hanem üzleti együttműködéseket hoz létre. A magyar fejlesztésű profibergyartas.hu célja, hogy hatékonyan, gyorsan és megbízhatóan kapcsolja össze a bérgyártókat a megrendelőikkel, így segítve a hazai gyártócégek versenyképességét és növekedését. Ez az új platform egyfajta „szakmai Tinder” – ahol a boldog végkifejletet nem egy randevú, hanem egy sikeres üzleti partnerség jelenti.

2025. május 15. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41

Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?

2025. április 30. 14:43