Capgemini Kutatóintézet kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Capgemini Kutatóintézet
A fogyasztók 37%-a tervezi, hogy a következő egy évben több okoseszközt vásárol
A szórakoztató elektronikai cikkek és az okosjárművek népszerűsége áll a lista élén, az egészségügyi és otthoni biztonsági eszközök pedig 2024-ben várhatóan még közkedveltebbé válnak.
Tarol a mesterséges intelligencia: a fogyasztók 73%-a megbízik a létrehozott tartalomban
A fogyasztók többsége (51%) ismeri a generatív mesterséges intelligencia legújabb trendjeit és már ki is próbált ilyen eszközöket – derül ki a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb, ’Creative and generative AI’ című kutatásából.
Ez a jövő: 1 milliárd dollárt fektetnek a távközlési vállalatok a felhőalapú szolgáltatásba
Az előttük álló 3-5 évben a felhőalapú szolgáltatásokra koncentrálnak majd a távközlési vállalatok, így terveik szerint átlagosan évi legalább 200 millió dollárt fektetnek ebbe a technológiába.
Ezért érdemes a vállalatoknak a 'digital twin' technológiába fektetni
A nagyobb szektorokban a szervezetek több, mint fele már alkalmazza a fizikai világ szimulálására alkalmas ’digital twin’ technológiát, amelynek köszönhetően nemcsak a teljesítmény javítható, de a fenntarthatósági törekvések is gördülékenyebben valósíthatóak meg.
A jövő vállalatai kvantum-technológiába fektetnek
Világviszonylatban a vállalatok közel egynegyede már dolgozik valamilyen kvantumtechnológián, amelyből számításaik szerint 3-5 éven belül kereskedelmileg is profitálhatnak.
Ezek a világjárvány hosszútávú hatásai a fogyasztókra
A világon végigsöprő koronavírus járvány nagymértékben megváltoztatta a vásárlói szokásokat. Ennek következménye, hogy a Z* és a millenniumi generáció napjainkban egyre inkább hajlamos közvetlenül a márkáktól terméket rendelni. Azonban nem ez az egyetlen változás, ami a fogyasztói szokásokat illeti. A vásárlók ugyanis egyre inkább visszavágynak az üzletekbe, hogy ott bonyolítsák le a vásárlást. Mintegy 72 %-uk tervezi, hogy a járvány csillapodásával jelentős interakciója lesz a fizikai üzletekkel – emeli ki a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb kutatása, a What Matters to the Consumer.
Ezért érdemes az 5G-s technológiát választani
A Capgemini Kutatóintézet szerint az 5G tulajdonságai teljesítik vagy meg is haladják a legtöbb korai alkalmazó elvárásait. A szervezetek optimisták az 5G nyújtotta lehetőségeket illetően.
Cikkgyűjtő
További híreink
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra
Az IKEA Magyarország elindította az IKEA Kreativ elnevezésű új eszközt, amely a legmodernebb technológiát használja a lakberendezési tervezéshez. Az eszköz minden vásárló számára elérhető mobilalkalmazásban és az IKEA.hu weboldalon. Az IKEA Kreativ rendkívül egyszerűen használható, és arra ösztönzi a vásárlókat, hogy használják ki kreativitásukat. Valósághű interaktív terveken keresztül mutatja meg, hogyan fognak kinézni az egyes bútorok az otthoni környezetben.