DOQdrive kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: DOQdrive

Digitalizációval menekülhetnek előre a mostani válságból a hazai turisztikai szereplők
Előrejelzések szerint a turisztikai szektor, és azon belül a vendégéjszakák száma globálisan 30%-kal nőhet majd 2023-ban, az idei 60%-os bővülést követően, azonban a teljes nemzetközi idegenforgalmi szegmens teljesítménye még így is elmarad majd a pandémia előtti szinttől. Sajnálatos módon a jelenlegi gazdasági helyzet, az energiaválság és a tomboló infláció a turisztikai- és vendéglátó szektor hazai szereplőire is negatívan hatnak. A turizmus digitalizációja azonban esedékesebb, mint valaha, hiszen a technológiai megoldások segítenek a költségcsökkentésben, illetve az ügyfélélmény növelésén keresztül a versenyképességet is erősítik – hívta fel a figyelmet Rasztovits Dávid a Digitális Turizmus Zrt. alapító-vezérigazgatója.

Díjmentes Digitális Maszk mindenkinek
A koronavírus-járvány miatt napjainkra a maszk a távolságtartás és az egészségvédelem legfőbb szinonimája lett, de az élet bizonyos területein elkerülhetetlenek voltak a személyes találkozások. Egy magyar vállalat innovációjának köszönhetően ennek vége: a Digitális Maszkkal a civil és a céges szféra azon területein is tovább csökkenthetjük a kontaktusok számát, ahol az eddig nem volt megoldott. A fejlesztésnek köszönhetően online is tudunk már szerződést kötni, ráadásul mindezt magánszemélyként díjmentesen tehetjük.
Cikkgyűjtő
További híreink
Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak
A világ már most is számos kihívással néz szembe, de a jövő még több sorsdöntő döntés elé állít minket. A Bosch Magyarország és a Richter Gedeon Nyrt. abban hisz, hogy a fiatalok friss perspektívája és innovatív energiája kulcsfontosságú lehet a technológia és innováció sikeres válaszainak megtalálásában a holnap kihívásaira.
Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját
Az ESET, a világ egyik vezető kiberbiztonsági vállalata elnyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját az ESET HOME Security Essential megoldásával. Ez a rangos elismerés az ESET HOME Security Essential for Windows kiemelkedő teljesítményét és megbízhatóságát díjazza, amely hatékony védelmet nyújt a felhasználóknak a kiberfenyegetések széles skálájával szemben.