Open Source kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Open Source

Az open source segít a bizonytalan időkben
Az elmúlt néhány hétben szinte minden vállalat jövőképe bizonytalanná vált, és a cégeknek új alapokra kellett helyezniük a működésüket ahhoz, hogy túlélhessék a válságot. Ilyen körülmények között csak az marad talpon, aki gyorsan tud alkalmazkodni a változásokhoz. A SUSE szakértői szerint ebben hatékony támogatást nyújthatnak a nyílt forráskódú szoftverek, amelyek segítenek az adaptációban, a szükséges fejlesztésekben, valamint a folyamatos és agilis működés biztosításában.

Öt terület, ahol hasít az open source
Sokan hallottunk már a nyílt forráskódú szoftverekről, de nem biztos, hogy az Androidon és a Linuxon kívül egyéb neveket is fel tudnánk sorolni. Pedig ezek a megoldások általában nagyobb rugalmasságot és alacsonyabb költségeket kínálnak, mint zárt forráskódú alternatíváik, ezért érdemes őket közelebbről is megismerni. A SUSE szakértői most bemutatnak öt olyan területet, ahol az open source minden kétséget kizáróan átvette a vezetést.

Mely területeken jelenti a fejlődés motorját a nyílt forráskód
Az elmúlt évek, illetve évtizedek során jelentősen megváltozott a felfogás a nyílt forráskódú megoldásokkal kapcsolatban. Már nem a „kockák” és hobbiprogramozók játékszerének számítanak ezek a szoftverek, hanem divatos és izgalmas projektek alapjait képezik, és valós alternatívát jelentenek a kereskedelmi forgalomban kapható termékekkel szemben is. Ezt támasztja alá, hogy az open source fontos szerepet játszik minden olyan előremutató technológiában, amelyek alaposan átformálják mindennapjainkat. A SUSE szakértői erre gyűjtöttek össze nyolc példát.

Újabb nemzetközi sikertörténet az informatika világában
Community Excellence díjjal jutalmazták a budapesti székhelyű Webtown-t az Austinban megrendezett Liferay Symposium 2017 alkalmával. A nagy presztízsű elismerést azok a cégek kaphatják meg, akik kiemelkedő értéket teremtenek a világszerte 35 ezres open-source közösség számára.

Tiszta nyíltság, fél egészség
A túlélési vágy alapvető emberi ösztön, legfontosabb célkitűzéseink közé tartozik, hogy minél hosszabb és teljesebb, egészségesebb életet élhessünk. Ez a törekvés hajtja előre az egészségügyi fejlesztéseket is, amelyekhez ideális alapot kínálnak a nyílt forráskódú projektek, elősegítve az együttműködést, a tudásmegosztást és a költséghatékony, rugalmas működést. A SUSE számos területen járul hozzá az open source alapú innovációkhoz és a hatékonyabb működtetéshez.

Digitális átalakulás nyílt (a)lapokkal
Napjainkban eddig soha nem látott digitális átalakulás megy végbe, és az új technológiák megjelenése, illetve terjedése állandó kihívások elé állítja a vállalatokat.

GNOME 3.20: 28933 ponton módosult a GNOME 3
Megérkezett a GNOME 3.20 a GNOME 3 legújabb verziója, és a GNOME közösség 6 hónapnyi kemény munkájának eredménye. Jelentős új szolgáltatásokat tartalmaz, valamint számos apró javításokat és továbbfejlesztéseket. A kiadás összesen 28933 módosításból áll össze, amelyet nagyjából 837 hozzájáruló készített. (A GNOME - GNU Network Object Model Environment - egy grafikus felhasználói felület Linuxhoz és egyéb Unix-szerű operációs rendszerekhez.

9. Open Source Budapest meetup
A rendezvény célja a nyílt forrású szoftverek használata mellett az azok fejlesztésében való részvétel népszerűsítése. Ezen kívül ez a meetup találkozási lehetőséget biztosít a nyílt forrású szoftvereket használó fejlesztőknek és felhasználóknak.
Jövő héten jön az Open Source BI Fórum
A hagyományos megoldásokhoz képest jóval kedvezőbb költségszintet és nagyobb rugalmasságot kínáló nyílt forráskódú döntéstámogató megoldásokat mutatja be az október 4-én megrendezésre kerülő Open Source BI Fórum.

Open Source 2012 – Az innováció motorja
A Computerworld második alkalommal rendezi meg a hazai open source mozgalomnak szentelt konferenciáját, amely tavaly közel négyszáz szakembert és felhasználót vonzott. Március 7-én a tavaly jól bevált helyszínre, a budapesti Aréna Plaza Cinema Citybe várják a szervezők a nyílt forráskódú megoldások iránt érdeklődő cégek, önkormányzatok és iskolák képviselőit, valamint az open source rendszerek fejlesztőit, a nyílt forráskód elkötelezett híveit.
2010 legjobb magyar nyílt forráskódú szoftvere
Csütürtökön az "Open Source 2011 – Technológiák harca" című konferencián a rendező Computerworld kiosztotta „Az elmúlt év legjobb open source projektje” címért kiírt pályázat díjait.

Csillagok - úgyis, mint nyílt forráskódú rendszerek - háborúja
Lesz "bolygóközi plenáris ülés", összeülnek a "szövetségi nagytanácsok", megalakul a "galaktikus kereskedelmi szövetség", szóval már a szekciótanácskozások elnevezéseiben is a Csillagok háborújára hajaz az a február 24-i konferencia, amelyet az Aréna Plázában rendeznek meg a nyílt forráskódú rendszerekről "Open Source 2011 - Technológiák harca" címmel.
Körkép a nyílt forráskódú analitikáról a jövő heti Open Source BI Fórumon
Az elmúlt években a vállalati és kormányzati informatikában egyre növekszik az open source üzleti intelligencia megoldások népszerűsége, amelyek tudásban lassan megközelítik a hagyományos IT szállítók szoftvereit, miközben nagyobb rugalmasságot és átláthatóságot biztosítanak, és beszerzésük lényegesebben alacsonyabb költségekkel jár.
Cikkgyűjtő
További híreink
Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?
Szoboszlai Dominik csatlakozása a Liverpool FC-hez nem csak a magyar, hanem a nemzetközi futballrajongók figyelmét is felkeltette. A középpályás teljesítménye és a csapat sikerei iránti érdeklődés folyamatosan növekszik. A nagy népszerűséghez természetesen hozzájárulnak a közösségi oldalak és azok az infokommunikációs lehetőségek, amelyekkel ma már akár útközben is nyomom követhetjük Szoboszlai Dominik játékát.
IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit
Az online videós reklámokat díjazó versenyt az IAB Hungary Digitális videó Munkacsoportja azzal a céllal hirdette meg, hogy felhívja a figyelmet az online videós tartalmakban a márkák üzeneteit kreatívan megfogalmazó csapatok munkájának jelentőségére. A szakmai zsűri a 2024-es év legjobbjainak ítélt alkotásokért február 6-án az Irányi Palota báltermében adta át a díjakat.