SentiOne kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: SentiOne

Ezek a brandek nyerték meg az internetezőket tavaly
A 2020-as évben az autómárkák mozgatták meg legjobban az online közösséget, szépségápolás kapcsán a fórumokon történt a legtöbb bejegyzés, a koronavírus hozta korlátozások miatt pedig megnövekedett az internetes párbeszéd az élelmiszerboltok körül. A magyar online közönség véleményét mérő Social Index 6 kategóriában, 338 márka kapcsán kutatta az internetezők véleményét. A SentiOne adatelemzésének alapját a 2020-as online említések mennyisége mellett azok minősége, és a kommentek érzelmi töltete adta.

Közel 400 millió forintos bevétellel zárta a tavalyi évet a SentiOne
Rekord évet írt 2020-ban a SentiOne, a világ egyik vezető online listening és AI ügyfélszolgálat automatizálási platformja, a tavalyi 70 százalékos növekedésével közel 400 millió forintnak megfelelő árbevételt ért el globálisan. A Magyarországon 2015 óta jelen lévő nemzetközi cég az elmúlt évben itthon több mint harmadával növelte ügyfélkörét, bevételei pedig 55 százalékkal nőttek. A SentiOne nem csak a kommentek, említések számát, de a hozzájuk kapcsolódó érzelmi töltetet is elemzi, így a brandek átfogó képet kaphatnak arról, mit gondol róluk az internet.

A Z és az Y generáció számára a Facebook a munkaerőpiaci iránytű
Leginkább a Facebookon találhat a munkavállalással és a munkaerőpiaccal kapcsolatos információkat a Z és Y generáció – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a SentiOne közös kutatásából. Az őket csábító vállalatoknak mindenképpen fel kell készülniük arra, hogy vonzó céges közösséget építsenek fel, ugyanis a korosztály számára ez a jó munkahely egyik legfontosabb ismérve. Körükben ugyan népszerűek a nagyvállalatok, sokuknak egyáltalán nem lenne ellenére egy startupnál kezdeni a karriert.
Cikkgyűjtő
További híreink
Magyar mérnöki bravúr a világ színpadán
A bim.GROUP mérnökeinek tervezése rangos elismerést kapott: a kecskeméti Greentech Solar Parking megnyerte a TEKLA BIM Awards „Kis méretű projektek” kategóriájának regionális díját, így továbbjutottak a nemzetközi döntőbe. Ezzel a hazai mérnökök kimagasló digitális, BIM-alapú tervezési és modellezési munkáját ismerték el. A projekt ráadásul a fenntarthatóságot is szem előtt tartja: a filigrán, feszített kötélszerkezetű napelemes parkoló árnyékolja az autókat, miközben megújuló energiát termel – új irányt mutatva ezzel a fenntartható városi infrastruktúra fejlesztésében. A díjnyertes tervezést a KÉSZ Metaltech kivitelezésében valósították meg.
Megvan a válasz a digitalizáció nagy ellentmondására
A modern digitális technológiák használata rövidebb távon nem növeli a vállalatok nyereségességét, de hatékonyabbá teszi az eszközök felhasználását a világ autóiparában – állapítja meg egy friss nemzetközi kutatás, amely a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával készült.