WRAN kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: WRAN

IEEE 802.22: újabb szélessávú IP protokoll a levegőben, a TV-sávban

A még el sem terjedt WiFi-ről és WiMAX-ról az új hívei kijelentik, hogy máris elavultak hozzá képest. A 2005-ös év egyik ígéretes fejlesztésének jósolják.

Kulcsszavak: WiMax WRAN Wi-Fi wireless
2005. február 22. 10:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.

2024. május 3. 19:59