gyermekjog kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: gyermekjog
UNICEF és a Telenor folytatja Ébresztő-óra gyermekjogi programját
Egy éve indult az UNICEF Magyar Bizottsága és a Telenor együttműködésével az Ébresztő-óra gyermekjogi program, melynek keretében interaktív előadások útján ismertetik meg a gyerekekkel a jogaikkal. A gyermekjogi szervezet friss kutatása szerint nagy szükség van a 10-18 évesek tájékoztatására, melyben ezentúl is számíthat a Telenor közreműködésére. A szolgáltató azt is vállalta, hogy elsőként vesz részt egy új felmérésben, amely gyermekjogi szempontból vizsgálja a nagyvállalatok működését.
Ismét gyerekmunka alkalmazásával vádolják a Samsungot és a Lenovo dél-kínai beszállítóját
Gyerekeket alkalmazott, diákokat pedig "kizsákmányoló" körülmények közt dolgoztatott a Samsungnak és Lenovónak is beszállító HEG gyár Kínában - állítja a China Labor Watch (CLW) munkajogi szervezet, az érintett vállalat cáfolja a vádakat.
Megtartotta első ülését a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal
Piaci, civil és állami szférából egyaránt delegált tagokból álló tanácsadó testület kezdi meg működését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, Karas Monika mellett. A Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal állásfoglalásokat, ajánlásokat dolgoz ki a jövőben a gyermekbarát internetezés elterjesztésének érdekében, többek között foglalkozik majd a szűrőszoftverek hatékony alkalmazásával és egyedi panaszokkal is. A grémium szerdán az NMHH székházában tartotta első ülését.
Mégis lesz pénz a gyermekek biztonságos internetezésére
Az Európai Unió 2014-2020-as költségvetés-tervezetében eredetileg nem kapott helyett a Safer Internet Program (SIP) folytatása. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kurátora, Bánki Erik EP-képviselő indítványának köszönhetően azonban a február 26-án elfogadott, a transzeurópai távközlési hálózatokról szóló jelentés garantálja a gyermekek biztonságos internethasználatáért felelős uniós program jövőbeli finanszírozását is.
Az internet nem felejt - oktatóprogram fiataloknak
A másfélórás foglalkozások keretében a diákok a többi közt azzal szembesülhetnek, hogy velük szemben milyen jogsértéseket követnek el a világhálón, vagy akár saját maguk hogyan hágják át az adatvédelmi és egyéb törvényeket.
Telenor és UNICEF: közös erővel a gyermekek védelméért
Az UNICEF és a Telenor tegnap jelentették be együttműködésüket, melynek keretében új programokat, eszközöket – mint például a HelpAPP alkalmazás – vetnek be az internet tudatos használata, a gyermekjogok ismeretének terjesztése és a digitális zaklatás visszaszorítása érdekében. Az időzítés nem véletlen, hiszen november 20-a a gyermekek jogainak nemzetközi világnapja.
Cikkgyűjtő
További híreink
Az Ericsson Budapesten építi a jövő hálózatait
Az Ericsson ma hivatalosan is megnyitotta új 6G Laborját budapesti kutatás-fejlesztési központjában. A kezdeményezéssel a vállalat tovább erősíti elkötelezettségét a jövő hálózatainak fejlesztése iránt, és fokozza erőfeszítéseit a következő generációs mobiltechnológiák kutatásában és szabványosításában.
Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület
A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) ismét bekerült a legelismertebb hazai márkák közé: a MagyarBrands program szakmai bizottsága 2025-ben újra Kiváló Fogyasztói Márka díjjal jutalmazta a szervezetet. A kitüntetés megerősíti, hogy a 35 éve működő szakmai egyesület tevékenysége, oktatási és közösségépítő munkája, valamint márkája stabil és sokszorosan elismert értéket képvisel a magyar gazdaságban.