opp.io kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: opp.io
Forradalmasítaná a feladatdelegálást és utánkövetést egy magyar startup
Fontos mérföldkőhöz érkezett az opp.io. A 2014-ben indult magyar startup 1900 jelentkező közül került a Startup Chile globális vállalkozásfejlesztő program kiválasztottjai közé. A cég 33.000 dollár vissza nem térítendő támogatást kap és lehetőséget arra, hogy fél évig a világ egyik legnagyobb startup központjában fejlessze szoftverét, ami gyökeres változást hozhat a projekt menedzserek és vezetők életébe.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.