Kilép a nemzetközi piacra a Noreg kártyamenedzsment megoldása
A Noreg MARGARÉTA kártyamenedzsment rendszerét vezeti be a világ 39 országában közel 4000 embert foglalkoztató Euronet. A Noreg február végéig integrálja megoldását az elektronikus fizetéssel foglalkozó vállalat meglévő rendszereihez.
„Olyan megoldást kerestünk, amely költséghatékony, rugalmas, igény szerint módosítható, megfelel a szigorú biztonsági követelményeknek és a lehető legkönnyebben illeszthető a meglévő informatikai infrastruktúránkba. A Noreg megoldása támogatja a jelenleg meglévő tanúsítvány kiadó megoldásunkat, ráadásul a felület és a teljes adminisztráció elérhető angol nyelven is, így a világ több országában is tudjuk használni, akár helyi támogató szervezet nélkül” – mondta Valádi Zoltán, az Euronet Worldwide EFT Security managere.
A MARGARÉTA bevezetésével egyszerűbb lesz a több tanúsítvánnyal rendelkező felhasználók kártyáinak megújítása is, hiszen a jövőben ez egyetlen lépésben, integrált folyamatként valósul meg, míg korábban minden tanúsítványon külön lépést igényelt. További nagy előny, hogy a megújítást a felhasználó a saját számítógépéről egy webes önkiszolgáló felületen végezheti, nem szükséges hozzá operátori közreműködés.
Kapcsolódó cikkek
- Sérülékenység vizsgáló megoldás a Noregtől
- Kiemelt figyelmet a kiemelt hozzáféréseknek!
- Noreg: Jó üzlet a biztonság
- OrchIDEA: komplex hitelesítési megoldás a Noregtől
- Noreg: egyre több támadás éri az adatbázisokat
- Másodszor is az "Év Üzleti Partnerének" választotta a Noreget az IBM
- Átfogó, „felülről érkező” védelem a teljes virtuális környezetre
- A mobil biztonság a vállalati IT-szakemberek új buzzword-je?
- IT-piaci trendek, ahogy a Noreg látja: hiteles dokumentumok, e-számlázás, felhő alapú informatika
- Állami támogatással fejlesztett it-biztonsági megoldást a Noreg
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.
Mitől lesz okos a jövő hálózata
A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.