Pannon GSM - tavaly többszörösére emelkedett a nyereség

MTI Sajtóadatbank, 2000. augusztus 22. 08:33
A Pannon GSM Rt. tavaly 12,8 milliárd forint mérleg szerinti eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 887 millió forintos veszteséggel - derül ki a társaság éves jelentéséből.
A nemzetközi szabályok alapján készült, konszolidált és auditált eredménykimutatásás szerint a társaság az elmúlt évben 76,5 milliárd forint bevételt és 13,5 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Két évvel korábban a Pannon GSM bevétele 58 milliárd forint volt, míg adózás előtti vesztesége 769 millió forintot tett ki. A társaság közvetlen költségei mindkét évben egyformán 23 milliárd forintot értek el, ám üzletei tevékenységének eredménye a tavalyi 18,9 milliárd forinttal szemben 1998-ban csak 6,8 milliárd forint volt. A Pannon GSM tavaly 651,7 millió forint, 1998-ban pedig 91,4 millió forint adót fizetett.

A társaság hosszú lejáratú kötelezettségei tavaly év végén 66,9 milliárd forintra rúgtak, míg tavalyelőtt ez az összeg 48,2 milliárd forint volt. Nőttek a rövid lejáratú kötelezettségek is: egy év alatt 10,9 milliárd forintról 23,3 milliárd forintra. A társaság előfizetőinek száma december végén 669 ezer volt, 2000. július végén pedig már elérte 883 ezret.

A Pannon GSM az elmúlt napokban közzétette az idei első féléves eredményeit is: e szerint az adózás előtti eredménye az év első felében 5,923 milliárd forint volt, 39,74 százalékkal kevesebb, mint a múlt év hasonló időszakában.

A nemzetközi számviteli szabályok szerint készült jelentésből kitűnik, hogy az üzleti tevékenység árbevétele 10,35 százalékkal 42,5 milliárd forintra emelkedett. Az értékesítés költségei 34,8 százalékkal 14,5 milliárd forintra, a működési költségek pedig 42 százalékkal 18,3 milliárd forintra nőttek.

A kötelezettségállomány 27,3 százalékkal 70,74 milliárd forintra nőtt. Ezen belül a múlt év hasonló időszakával összevetve a hosszú lejáratú kötelezettségek 2,95 százalékkal 50,5 milliárd forintra csökkentek, a rövid lejáratú kötelezettség-állomány ellenben 4,7-szeresére, 20,4 milliárd forintra emelkedett. A társaság saját tőkéje 55,38 százalékkal 27,6 milliárd forintra nőtt.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36