A France Telecom mégsem fizet szeptemberben a TPSA-ért

Nyíri Miklós, 2000. szeptember 25. 12:24
Az előzetes hírekkel ellentétben a TPSA részleges privatizációja csak október elején történik meg. Az eddigi legnagyobb lengyel privatizációs tranzakció, a telekommunikációs mamutvállalat 35 százalékának értékesítése 4,3 milliárd dollárért eredetileg e hónapra volt ütemezve. A France Telecom (FT) tájékoztatása szerint a fizetési határidőt mindenképpen betartják.
Hetekig tartó - a lengyel pénzpiacot is negatívan érintő - spekulációk után a pénzügyminisztérium bejelentette, hogy a bevételre szeptember végéig már nem számítanak. A fizetési határidő egyébként november 15.

Az üzlet júniusban köttetett meg a lengyel állam és a France Telecom által irányított konzorcium között. A TPSA-részvények ma 36%-kal vannak a privatizáció során meghatározott érték alatt, de elemzők szerint az okok között a nemzetközi negatív tendenciákat is meg kell említeni.

A késés okát nem fedte fel a minisztérium.

A France Telecom tájékoztatása szerint a fizetési határidőt mindenképpen be fogják tartani. Eközben a lengyel pénzügyi vezetés további források után kell nézzen - kötvénykibocsátást emlegetnek kormányközeli források -, amennyiben a bevételek késnek, mivel az ez évi költségvetés tetemes részét lett volna hivatva fedezni a szeptemberre tervezett bevétel.

A júliusi hírek miatt különlegesen bizakodó várakozások jellemezték a lengyel pénzpiacot, majd a késésről szóló hírek megfordították a tendenciát. Elemzők szerint az euró gyengesége - ami a zlotyt drágítja - is szerepet játszik a késlekedésben - írta a Reuters.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36