A dolgozók jelentős része sztrájkolt a France Telecomnál a tervezett létszámcsökkentések miatt

MTI Sajtóadatbank, 2007. június 1. 09:13

A szakszervezetek közös felhívására a Franciaországban 108 ezer főt foglalkoztató France Télécom dolgozóinak a vezetőség szerint negyede, a szervezők szerint 40 százaléka sztrájkkal tiltakozott csütörtökön a 2009-ig tervezett 22 ezer fős leépítés ellen.

A CFDT, a CFTC, a CGT, a CFE, a CGC, a Sud és az FO elítélik a többezres létszámcsökkentést, átalakítást, a kirendeltségek bezárását és a tevékenységek kiszervezését, s most az ezek elleni tiltakozásul szólították fel munkabeszüntetésre a dolgozókat.

"Az a tény, hogy a mai megmozdulást sokan követték, jelentős tiltakozási folyamatot jelez előre" - jelentette ki Pascal Courtin, az FO részéről valamennyi szakszervezet nevében.

A szakszervezetek azonnali tárgyalásokat követelnek a vezetéssel.

A France Telecom csoport 2006 és 2008 között összesen 16 ezer álláshely megszüntetését tűzte ki célul: a jelenlegi állományt 22 ezer fővel csökkentenék és időközben 6 ezer új dolgozót vennének fel.

Tavaly decemberben a tervezettből 10 300 fő elbocsátásával (közülük 7600-an nyugdíjba vonultak) zárta az évet a cég, amelynek a tavalyi év utolsó napján 191 ezer alkalmazottja volt a világban.

A Franciaországban meghirdetett sztrájkot a cég lengyel, belga, svájci és ausztrál leányvállalatainak szakszervezetei is támogatták. A France Télécom párizsi székháza előtt délelőtt két-háromszázan tüntettek a lengyel Szolidaritás küldöttségének részvételével. Bordeaux-ban a cég helyi kirendeltsége előtt száz-kétszázan a "depressziók, öngyilkosságok és stressz" ellen tiltakoztak, amit szerintük a vezetőség nyomásgyakorlása okoz a cégen belül.

A vezetőség álláspontja szerint a leépítési folyamat nyomásgyakorlás nélkül, elsősorban nyugdíjazással, a tevékenységek kiszervezésére cégalapításokkal, illetve a közszférába való átirányítással zajlik.

A szakszervezetek szerint viszont óriási a nyomás a dolgozókon azért, hogy maguktól mondjanak fel, ami valójában "kényszer hatása alatt történt felmondásnak" felel meg.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36