Ötlemezes SACD

Gyimesi Dávid, 2000. október 16. 10:41
A Sony a Philipsszel karöltve egy 5 lemezes SACD egységgel rukkolna ki a jövő hónapban, amiért a zenerajongóknak "csak" 1200 dollárt kell fizetniük.
A Sony és Philips volt az a két cég, amely bemutatta a világnak az azóta szélesen elterjedt és elfogadott audio CD-t is. Most azzal próbálkoznak, hogy elnyerjék egy új közönség szívét is azzal, hogy az új CD-formátum sokkal szebb hangzással bír.

Ezzel azonban konkurenciát teremtenek a konvencionális CD-knek. A Microsoft technikai szakértője, Skip Pizzi szerint a SACD felosztja majd a piacot. Az új lemezek egy teljesen új technológiát alkamaznak a zene előállítására, mégpedig a "direct stream digital encoding"-et (direkt folyamú digitális kódolás).

A '70-es évektől a mérnökök egy úgynevezett pulzuskódolású modulációt alkalmaztak a digitális felvételek készítéséhez. A technológia meglehetősen bonyolult, mégis leírható három lépésben: Először a hanghullám teljes felületén méréseket végeznek, majd azokat bináris formába alakítják és végül elmentik az adatokat számítógépre. Visszajátszásnál ezeket az elmentett értékeket alakítják át az eredeti hullámforma megközelítő értékére.

A minőség két dologtól függ: a mintavételezési frekvenciától, azaz, hogy milyen gyakran mérik meg a jel nagyságát, és a bit rate-től: minél nagyobb a bit rate, annál pontosabb digitális kép.

A mai CD-k 44,1 kHz-es frekvenciával dolgoznak, 16 biten. A SACD ezzel szemben 2,82 MHz-es mintavételezési frekvenciát használ, ami 64-szerese a CD-nek. Az új technológia kifejlesztésekor a Sony vezetőinek először nem is a piaci tényezők jártak az eszükben, hanem hogy valahogy képesek legyenek jó minőségben archiválni a cég audio hangtárában tárolt 300 000 analóg felvételt.

A szóban forgó szalagok akár 50 kHz feletti hangokat is tartalmaztak, amit normál CD-k már nem képesek elmenteni, ugyanis csak a mintavételezési frekvencia felének megfelelő tartományt képesek átalakítani, ami ebben az esetben 22 kHz.

A Sony válasza erre a DSD volt, ami képes akár 100 kHz-es hangokat is tárolni. A DSD hátránya, hogy nagyon alacsony bit rate-et használ. Ezt viszont kompenzálja a nagyon magas frekvencia, amin a mintavételezést végzik. Ezen technológia alkalmazásával a SACD sokkal szebb és a valóságnak sokkal jobban megfelelő audiohangzás visszaadására képes.

A SACD még éppen csak kikerült a piacra. Egyelőre gátolja elterjedését a magas ára (2500-5000 dollár) és a DVD egyre gyorsabb terjedése.

Kulcsszavak: Sony Philips zene periféria

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55