Buszon chellóznak

Kovács Attila, 2001. május 7. 12:18
A Chello Broadband Magyarország május 7-én Budapesten tartott sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a cég szélessávú internet szolgáltatásai júniusban Budaörsön és a főváros XVII. kerületében, a nyár végétől pedig Budapest VII., VIII. és IX. kerületében is igénybe vehetők lesznek.
Jelenleg heti több száz előfizetővel növekszik a „csellósok” tábora – mondta Hivatal Péter ügyvezető igazgató. Siklós András, a cég tartalomfejlesztési igazgatója arról számolt be, hogy előfizetőik a Chello ahhoz a „zárt portál” értéknövelt szolgáltatásához is hozzáférnek, amelyen a ma még kevés számú, ám várhatóan a jövőben dinamikusan növekvő, széles sávra alkalmas tartalmakat összegyűjtve, ingyenesen a felhasználók rendelkezésére bocsátják. Kérdésre válaszolva, a Chello vezetői hangsúlyozták, hogy mintegy másfél éven belül a szolgáltatás mindenhol elérhető lesz, ahol az UPC kábeltelevíziós szolgáltatása az országban amúgy is hozzáférhető. A főváros azon hat kerületében (I., II., IV., XI., XIII., XIV.), ahol már megkezdődött a szolgáltatás kínálata, fokozatosan ez év végéig fogják a lakosságnak mindenütt a Chello lehetőségeit felajánlani.

A chello Broadband, mely a világ vezető szélessávú szolgáltatói közé tartozik, jelenleg világszerte 340.000 háztartásban üzemel. Közép-Kelet-Európában elsőként Magyarországon indult el ez a szolgáltatás.

Lakatos Zsolt, a chello Broadband Magyarország marketingigazgatója beszámolt a cég legújabb marketing-kezdeményezéséről, az "on-bus" internetezésről: „Most induló kampányunk célja, hogy a szolgáltatási területeinken élőket megismertessük a szélessávú Internet nyújtotta előnyökkel. Kéthetes rendezvény sorozatunk legfőbb attrakciója a chello busz, amely nemcsak azokat az országokat járta be Európában, ahol a chello jelen van, hanem szinte mindenütt megfordult a kontinensen. A chello busz az elkövetkező két hétben végigjárja Budapest érintett kerületeit és Miskolcot. A különböző helyszíneken természetesen mi is ott leszünk, hogy válaszoljunk az érdeklődők kérdéseire”

A marketingigazgató megerősítette, hogy a chello a tavaly elkezdett kedvezményes belépési akciót idén is folytatja, így a szolgáltatást megrendelőknek továbbra sem kell telepítési díjat fizetni.

Siklós András, a chello zárt portál tartalomfejlesztési igazgatója kiemelte:„ A chello abban a tekintetben is piacvezető a hazai szélessávú hozzáférés területén, hogy szemben a hasonló szolgáltatást nyújtó cégekkel, itt az előfizetők értéknövelt szolgáltatásként olyan zárt portált használhatnak, mely magas színvonalú információs csatornák teljes skáláját nyújtja a hírektől kezdve a szórakozáson, kommunikáción keresztül az interaktív játékokig. A magyar chello portál változatos tartalmának biztosítéka cégünk együttműködése számos tartalomszolgáltatóval, köztük olyan neves cégekkel, mint az Amtel, a Port, a Netforum, a MediaStorm, a SPORT 1, a Supergamez, a WembleyTV, a Global Fashion Village, a Yack.com vagy az AtomFilms. Folyamatosan bővülő portálunkkal a hazai broadband tartalmak gyűjtőhelyévé kívánunk válni.”

A chello világviszonylatban jelentős, Európában pedig egyedülálló technológiai háttérrel rendelkezik. Az AORTA, – a chello saját globális IP gerinchálózata, melynek adatátviteli sebessége másodpercenként 2,5 Gb. – garantálja a hatalmas távolságok között az információ gyors és biztos áramlását. A chello rendelkezik Európa legnagyobb gyorsítótárával (cache-szerver) is. A technológia jelentős tartalékot biztosító kapacitása és gyorsasága lehetővé teszi a szolgáltatás dinamikus bővítését.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36