Mobilinternet - 2000 - a csalódások éve volt

Magyarországon még kevesen használják

MTI Sajtóadatbank, 2001. július 24. 18:38
A magyar felhasználók még nem készültek fel a mobilinternet nyújtotta lehetőségek befogadására, így a harmadik generációs hálózatok (UMTS) - univerzális mobil telekommunikációs szolgáltatás) kiépülésének késése nem okoz jelentősebb problémákat - közölte a KÓD Gazdaság és Médiakutató Intézet.
A KÓD kutatói úgy vélik, hogy a mobilinternet tekintetében csak lassú felfutásra lehet számítani. A fejlődésnek azonban jelentős lökést adhat az árában és szolgáltatásaiban is versenyképesebb GPRS rendszer (General Packet Radio Service - csomagkapcsolt adatátvitelei szolgáltatás) felhasználói szintű elterjedése.

A KÓD előrejelzése szerint ugyanakkor a következő négy-öt évben Japán kivételével sem Európában, sem Magyarországon nem haladja meg a mobilinternet elterjedtsége a hagyományosét.

Szakértői becslések szerint Magyarországon jelenleg több mint 1 millió internet-felhasználó van, akiknek a száma az év végre meghaladhatja az 1,5 milliót.

A KÓD kimutatása szerint 2001 májusáig 3,7 millió aktív SIM-kártya felhasználót regisztráltak, ám a szolgáltatók várakozásai szerint a mobiltelefonok elterjedtsége 60 százalékos szintig bizonyosan nem áll meg. A szolgáltatók várakozása szerint ez év végén már 4,5-5 millióan használnak majd mobiltelefont.

A piackutató intézet elemzésében kitér arra is, hogy a 2000-es év világszerte a csalódások éve volt a mobilinternetnél: az első generációs mobilinternettel, a WAP technológiával és a hagyományos GSM hálózatokkal kapcsolatban túlzottnak bizonyultak felhasználói elvárások. A végeredmény csupán egy lassú, nehezen kezelhető szolgáltatás lett, igencsak borsos áron.

Az elemzés szerint az optimista várakozásokkal ellentétben az elmúlt év végre az európai mobilfelhasználók mindössze 5 százaléka vette igénybe a WAP alapú adatkommunikációs és tartalomszolgáltatásokat.

A KÓD szerint az elmúlt évben a magyar mobilpiacon szintén elhanyagolható szerepet játszott a mobilinternet. Annak ellenére is, hogy rendkívül gyorsan nőtt a WAP böngészésre alkalmas készülékek száma.

A KÓD 2001 májusában egy 1000 fős, országos felvétel keretében kimutatta, hogy a mobilhasználók mintegy 7 százaléka, azaz 260 ezer ember rendelkezik WAP-ra felkészített telefonnal. Ugyanakkor az intézet elemzői pontos adatok híján azt feltételezik, hogy a WAP szolgáltatást jóval kevesebben használják a lehetségesnél.

A kutatás kitér arra is, hogy a két legnagyobb hazai szolgáltató, a Westel Mobil Távközlési Rt. és a Pannon GSM Távközlési Rt. már elérhetővé tette a GPRS szolgáltatását, s ezzel Magyarország Európa élvonalába került.

A KÓD májusban végzett kutatása keretében megvizsgálta a különböző mobilinternet-technológiák ismertségét is: a WAP-ról a felnőtt lakosok 63 százaléka, míg a főként sajtóhirdetésekben felbukkanó GPRS-ről tizedrészük értesült. A harmadik generációs mobil távközlésről a fogyasztók valamivel kevesebb mint 5 százaléka hallott.

A WAP-ot ismerők többsége a szolgáltatást drágának ítélte: a 40-50 forintos percdíjakat magasnak találták a potenciális felhasználók. Elismerték viszont a mobilinternet hasznosságát: a válaszadók nagy többsége egyetértett azzal a kijelentéssel, hogy a WAP megkönnyíti a mindennapi életet.

A kutatás tanúsága szerint a megkérdezettek közel 40 százaléka érdeklődik a mobilinternet iránt: az átlagosnál erősebb az érdeklődés a fiatalabb korosztályok és a magasabb jövedelmi helyzetűek körében.

A KÓD szerint a viszonylag kedvezőnek tűnő számokat beárnyékolja, hogy mindössze a lakosság 1 százaléka tervezi biztosan, miszerint a közeljövőben mobilinternetezésre alkalmas készüléket vásárol. További 9 százalékuk pedig elképzelhetőnek tartja ugyanezt.

A KÓD kimutatta, hogy a már készüléktulajdonos csoportban a felhasználók ötöde érdeklődik komolyan a mobilinternet iránt, azaz készülékcseréjénél figyelembe veszi ezt a szempontot is.

A kutatók a felmérés eredményeit összegezve megállapították: Magyarországon a mobilinternet lassú felfutása várható, részben azért, mert fejletlen a tartalomszolgáltatás is. A KÓD a lassú felfutás alapvető okaiként a mobilinternet nyújtotta valódi lehetőségek és szolgáltatások ismeretének hiányát, a fogyasztói kivárást, illetve a magas árat jelölte meg.

A kutatás az árral kapcsolatban kimutatta, hogy a napjainkban a fogyasztók mintegy negyede lenne hajlandó pénzt áldozni a mobilinternetre. Ennek havi összegét a felhasználók 500 és 10 ezer forint között határozták meg, míg az átlagos érték 5200 forint volt.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55