InfoKrónika - új felhasználóbarát informatikai hetilap

MTI Sajtóadatbank, 2001. augusztus 9. 08:02
Csütörtökön jelenik meg InfoKrónika című, az informatika és a telekommunikáció újdonságait a fogyasztók, felhasználók szemszögéből bemutató új hetilap első száma - hangzott el a kiadvány szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Lónyai László, az InfoKrónika főszerkesztője utalt arra: bár sok információtechnológiával foglalkozó lap létezik Magyarországon, nincs köztük olyan, amely kimondottan a némi tapasztalattal rendelkező, de nem szakértő felhasználók többmilliós táborát szólítja meg.

Ezt az űrt kívánja kitölteni az új hetilap, amely, bár komolyan együttműködik a Kossuth rádió reggelente hallható InfoKrónikájával, nem utánközlő kiadvány.

- Minden számban feldolgozunk a rádióműsorból egy-két témát, háttéranyagokat közlünk róla, szakembereket szólaltatunk meg, olyan részletességgel, amelyre a hétperces műsorban nincs lehetőség - tette hozzá a főszerkesztő.

A csütörtökönként megjelenő hetilap az információtechnológia legkülönbözőbb ágazatainak újdonságairól ad tájékoztatást. Lónyai László a témák közül példaként említette az új számítógépes vírusok és az ellenük való védekezés, az új mobilkommunikációs eszközök, a szórakoztatóelektronika, valamint az autók technikai újításainak bemutatását.

Az InfoKrónikában külön rovat foglalkozik többek között a számítástechnikával, a telekommunikációval, a médiával és a gazdasággal is. A lap ezenkívül teszteredmények, tapasztalatok, tanácsok közreadásával is segíti a felhasználókat az információs világban való eligazodásban.

Barát József, a rádiós InfoKrónika szerkesztő-műsorvezetője, az új hetilap szerkesztőbizottságának elnöke hangsúlyozta: ma az információtechnológia világában zajlanak a legfontosabb változások.

- A számítógép, az informatika terén fog eldőlni az, hogy "Balkán-delux" leszünk, vagy sikerül modern, versenyképes országgá válnunk - fűzte hozzá.

Az országos terjesztésű hetilap - amely az egyéni felhasználóknak és a kis- és középvállalkozóknak egyaránt szól - a PersonArt Kiadó és Kommunikációs Ügynökség gondozásában jelenik meg 60 ezer példányban.

Kulcsszavak: Magyar Rádió újság

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36