Számítógép segítségével, szórakoztatóan mérik a diákok tudását

forrás: ÖS, 2012. november 8. 11:13

Az általános iskolás diákok tudásának, értelmi fejlődésének rendszeres felmérésére alkalmas számítógépes diagnosztikai rendszert dolgoznak ki európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem oktatáselméleti kutatócsoportjának szakemberei - közölte Csapó Benő professzor, a csoport vezetője  a Tisza-parti városban.    

A kutató a 706 millió forintos uniós támogatással megvalósuló projekt nyitókonferenciájához kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta, a tanárok feleltetésekkel, dolgozatokkal rendszeresen mérik a diákok fejlődését. Az ilyen értékelésben azonban sok szubjektív elem van, előkészítésük költséges, kijavításuk sok munkát igényel, s nehezen megoldható, hogy a különböző felkészültségű gyerekek más-más feladatot kapjanak.


Világszerte több helyen folyik elektronikus tesztrendszerek fejlesztése, ezek azonban elsősorban a középiskolás korosztályra koncentrálnak. Az SZTE által kidolgozandó rendszer célja az olvasás-szövegértés, a matematika és a természettudományos tudás részletes felmérése az első hat évfolyamban - tudatta a professzor.


A rendszer 2014 elejéig tartó kialakításában mintegy háromszáz hazai és külhoni iskola vesz részt. Több ezer feladatsor készül, a diákok a központi szerveren tárolt feladatokat bárhonnan, bármikor elérhetik, saját számítógépeiken megoldhatják, és eredményeikről azonnal visszajelzést kapnak. A módszer alkalmas arra is, hogy meghatározza, egyes diákok mely részterületen szorulnak fejlesztésre - közölte az egyetemi tanár.


Molnár Gyöngyvér, a kutatócsoport munkatársa elmondta, a színes, beszélő, animációkat és videókat is lejátszó tesztrendszer alkalmas több helyes válasz kezelésére is. A gyerekek élvezik a feladatsorok megoldását. Kihívásként élik meg, ellentétben a kényszerként kezelt papíralapú fekete-fehér felmérésekkel.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09