HíF - tavaly 27 százalékkal nagyobb bevétel

MTI Sajtóadatbank, 2001. szeptember 26. 07:50
A Hírközlési Főfelügyelet (HíF) 2000. évi pénzforgalmi bevétele 9,625 milliárd forint volt, ami 27 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - derül ki a szervezet éves jelentéséből.
A bevételek megközelítőleg 85 százalékát, hasonlóan az 1999. évihez, a frekvencia- és az engedélyezési bevételek adták. A HíF 2000-ben 3.458 partner számára 35.823 számlát bocsátott ki. Az elmúlt évben a HíF pénzforgalmi kiadása 9,163 milliárd forintot tett ki, ami 24 százalékkal nagyobb az 1999. évi kiadásoknál. A kiadások 24 százalékát a személyi kiadások és a munkaadókat terhelő járulékok tették ki.

A HíF 2000. évi fejlesztéseit saját forrásból finanszírozta: a 3,474 milliárd forint értékű megvalósított és folyamatban lévő beruházások azért váltak szükségessé, hogy a HíF magasabb színvonalon végezhesse munkáját. A jelentés szerint a HíF 2000-ben is teljesítette feladatait. A szervezet gazdálkodása kiegyensúlyozott volt, likviditási gondjai nem voltak, s kötelezettségeinek határidőben eleget tett - áll a jelentésben.

Kulcsszavak: +céginfo HÍF

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36