Szolgáltat a Kormányzati Portál

Kovács Attila, 2001. december 10. 13:50
Stumpf István kancelláriaminiszter a budai Millenáris Parkban ünnepélyes keretek között december 10-én, 11 órakor megnyitotta a Kormányzati Portált. Ezzel olyan egységes központi információs kapu nyílik meg, amelyről a jövőben az összes közigazgatással kapcsolatos tudnivaló elérhető lesz.
A most induló www.ekormanyzat.hu című honlapon máris három nagy állami nyilvántartás (gépjármű-, cég- és ingatlan-nyilvántartás) adatai találhatók, és hamarosan mintegy további 30 hivatal tesz fel a portálra adatokat. A további rovatok: Ügyleírás, Hírek, Fórum. Az ügyleírás rovatban 12 fontos élethelyzet köré csoportosított több száz konkrét ügy intézéséhez szükséges tudnivalók találhatók meg. A Hírek rovat célja a közigazgatás működésével kapcsolatos információk nyilvánossá tétele. A Fórum rovatban a Hírekben előforduló kérdésekre kaphatnak az állampolgárok választ, illetve véleményt nyilváníthatnak.

A folyamatos fejlesztéseknek következtében várható, hogy 2002 végére a vállalkozások már a portálon keresztül intézhetik áfabevallásaikat, és próbaútra indul az elektronikus közbeszerzés rendszere is

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55