E-kereskedelem

Az Országgyűlés elfogadta a törvényjavaslatot

MTI Sajtóadatbank, 2001. december 18. 23:35
Az Országgyűlés elfogadta az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslatot, amelynek legfontosabb célja a fogyasztók jogainak védelme.
A jogszabály ennek szellemében részletesen szabályozza a szerződéskötés minden lépését, és előírja, hogy a szerződő feleknek folyamatosan közölniük kell egymással az ehhez szükséges információkat.

A törvény kimondja: a szolgáltatás igénybe vevőjének tisztában kell lennie a másik fél személyével, illetve szükség esetén tudnia kell érvényesíteni a jogait vele szemben. Éppen ezért kötelezi a szolgáltatókat arra, hogy az azonosításukhoz szükséges adatokat folyamatosan tegyék közvetlenül elérhetővé.

Szabályozza a törvény az internetes, úgynevezett kéretlen kereskedelmi megkereséseket, és kitér a fogyasztóvédelem speciális kérdéseire. Így például csak annak a felhasználónak küldhetnek elektronikus úton, levelezés során reklámot, aki ezt előre, írásban kéri. A törvény megfogalmazza az internetszolgáltatók mögöttes felelősségét is, amely a szolgáltatók által hozzáférhetővé tett, de nem tőlük származó jogsértő tartalmakra vonatkozik.

A felelősségi rendszer és az ahhoz kapcsolódó eljárási rend részletes kidolgozása lehetővé teszi majd az interneten elkövetett jogsértések elleni hatékony fellépést, illetve a szolgáltató közreműködését a jogsérelem orvoslásában.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36