Átadták az első vidéki Java Szakértői Központot

Kovács Attila, 2002. május 21. 13:56
A Sun Microsystems Magyarország tájékoztatása szerint május 18-án került sor a pécsi Zipernowksy Károly Műszaki Szakközépiskolában az első vidéki Java Szakértői Központ átadására, amely a Sun tervei szerint a jövőben folyamatosan kiépülő regionális hálózat első tagja.
Az új központ a dél-magyarországi régióra terjeszti ki tevékenységét. Ez a második olyan, a Sun által létrehozott labor, amely középiskolában került kialakításra. A szakközépiskola a Java programozási nyelvet oktatási tervébe, illetve egyéb képzéseibe is beépíti. A tervek szerint a központ hosszabb távon egyfajta tanácsadói, szakmai fórumként fog működni a technológia iránt fogékony érdeklődök számára.

A Java központok létrehozásának célja, hogy a világ egyik legelterjedtebb, bárki számára hozzáférhető, nyílt, internetes programozási nyelve a magyar középoktatásban résztvevő diákok számára is elérhető legyen, mind az alapképzésben, mind egyéb képzések keretében. A központban a Sun húsz darab SunBlade 100 típusú, nagy teljesítményű munkaállomást telepített, amely mintegy 15 millió forint értékű adományt jelent az iskola számára. A laboratórium felszerelése a gépeken túl a Sun ingyenes szoftvereit is tartalmazza. A labor mostantól több ezer diák számára kínál állandó képzési és gyakorlási lehetőséget.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55