Az IHM új pályázati felhívásai
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2003. május 3-án két új pályázatot hirdetett meg:
1. "Vállalatirányítási szoftverek közepes méretű vállalkozásoknak" (IHM-ITP-7)
A magyar nyelvű informatikai technológiák fejlesztésére szolgáló pályázat célja, hogy javítsa a kis- és középvállalkozások versenyképességét a hazai és a nemzetközi piacokon; erősítse a magyar gazdaság nemzetközi e-gazdasághoz való csatlakozását, valamint biztosítsa a korszerű vállalatirányítási hátteret az EU csatlakozás után előálló, megváltozott gazdasági, szabályozási és piaci körülményekhez.
A támogatás célja, hogy korszerű ERP-rendszer bevezetésével, illetve a már meglévő rendszer korszerűsítésével növelje az egyes szakterületek informatikai lefedettségét, ezáltal tegye hatékonyabbá és eredményesebbé a gazdálkodást. A program megvalósítása érdekében a pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg: 400 millió forint.
A pályázat 2003. május 15-től folyamatosan nyújtható be.
2. 24. óra - Kulturális kincseink digitalizálása (IHM-ITP-8)
A pályázat célja a pusztuló adathordozón lévő kulturális örökséghez tartozó javak digitalizálással történő védelme, megőrzése és fenntartása, valamint a nyilvánosság számára történő széleskörű és egyenlő hozzáférhetővé tétele. Pályázni lehet kulturális javak és dokumentumok, képi vagy szöveges emlékek, hangfelvételek, álló- és mozgóképek digitalizálását célzó pályázatokkal. A pályázati cél megvalósítására 400 millió forint áll rendelkezésre. A pályázat beadási határideje: 2003. június 16.
A felhívások teljes szövege az Informatikai és Hírközlési Minisztérium honlapján (www.ihm.hu ) olvasható. További információért hívják az IHM ügyfélszolgálatát a 06-40-200-454-es telefonszámon.
Kapcsolódó cikkek
- Rátz Tanár Úr Életműdíj - hetedszer
- Közháló - módosították a pályázatokat
- Magyar sikerek az uniós IT-fejlesztési programban
- Tizenkétmilliárdos forrás szélessávú fejlesztésekre az elmaradott régiókban
- Pályázati felhívás a Jövő Háza logója flash animációjának elkészítésére
- IHM: "e-tartalom-plusz" és pályázatok az információs iparág fejlesztésére
- Fogyatékos fiatalok fotói a Millenáris Parkban
- EU-s informatikai pályázatok: 34 milliárd forint 2007-ig
- IHM: pályázat: "Informatikai eszközök látássérült emberek számára"
- Több mint 10 milliárdot igényeltek az EU-s informatikai pályázatokon
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).