WLAN - együttműködési megállapodások Európában

Kollár Csaba, 2003. augusztus 26. 23:33
A Swisscom befejezte a fúziót három WLAN partnerével, a németországi WLAN AG-vel, az angliai Megabeam-val, illetve a hollandiai Aervik-vel. A fúzióban – Swisscom Eurospot névvel – az együttműködő partnerek 12 európai országban több mint 1000 kapcsolódási ponton nyújtanak WLAN elérési lehetőséget, ezek negyede Németországban található.
A Swisscom, illetve leányvállalatai számos hellyel kötöttek roaming- illetve együttműködési megállapodásokat, többek között a müncheni, az oslói, a koppenhágai repülőterekkel, a Monzoon-nal, a Netpoint-tal, a Fatport-tal, az iPass-val, legutóbb pedig a francia mobilszolgáltatóval, az SFR-rel.

Az Eurospot elnöke, Frederic Gastaldo az egyik sajtóinterjúban elmondta, hogy a vállalat (leányvállalataival, és a fúzióban együttműködő cégekkel együtt) a tervek szerint az európai WLAN kapcsolódási pontok mintegy 50%-át szeretné a magáénak tudni az elkövetkező három évben. A elnökúr azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Spanyolországban 2003 végére 100 kapcsolódási pontot építenek ki. Ami a további terveket illeti; 2005 végére 7.000-10.000 kapcsolódási ponttal szeretnének büszkélkedni Európa szerte.

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kihirdették a Randstad Award 2024 employer branding díj győzteseit

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 15:07

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

The Tower 300: Az örökség folytatódik

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 11:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36