Már fel is törték a Nokia N-Gage konzoltelefont?

Kiss Ádám Zoltán, 2003. november 12. 20:38
A Nokia vizsgálatot indított, hogy kiderítse, vajon valóban máris sikerült-e feltörni a cég játékgép-mobiltelefonjának védelmi szoftverét.
Ha az interneten keringő értesülések igaznak bizonyulnak, akkor még a feltételezettnél is rosszabb a helyzet, mivel nem csak arról van szó, hogy valaki ingyen átveheti a drága játékszoftvereket saját N-Gage telefonjára, hanem azok minden Symbian operációs rendszert futtató telefonon játszhatóvá vállnak. A Symbian operációs rendszere rendkívül népszerű az újgenerációs telefongyártók körében, így igen sok készüléktulajdonos hasznot húzhatna a biztonsági résből.

Az először október végén szárnyra kapott szóbeszédet még nem tudta maradéktalanul ellenőrizni a Nokia, ám a finn cég bejelentette, hogy a telefonok árához képest jelentős összegért, 30-35 dollárért árult játékokat várhatóan hamarosan ingyenesen elérhetővé teszik az interneten át. Az N-Gage egyébként rácáfolva a kétkedők véleményére, átütő siker lett, október elejei bemutatkozása óta több mint 400 ezer darabot értékesítettek belőle, ami a szokásos készülékárakhoz viszonyított magasabb árfekvés mellett rendkívüli eredménynek tekinthető.
Kulcsszavak: Symbian Nokia security

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36