Online egyházközség Angliában

Milkovits Gábor, 2004. március 10. 21:36
Az Anglikán Egyház lelkipásztort keres létrehozandó első internetes egyházközségének irányítására. Az "e-templomba" betérő hívők az online imádkozáson kívül rengeteg lelki épülésüket szolgáló információhoz juthatnak, tanulhatnak és különféle társadalmi tevékenységekben is részt vehetnek majd.

Richard Thomas tiszteletes, az oxfordi egyházmegye kommunikációs igazgatója a BBC rádiónak nyilatkozva kifejtette, hogy az internetes parókiát vezető személynek aktív anglikán kereszténynek kell lennie, ám a felszentelés nem feltétel. Ugyanakkor egyaránt otthonosan kell tudnia mozogni a szószéken és az informatikai környezetben: a tiszteletes szerint Gábriel arkangyal és Bill Gates keveréke lenne az ideális pályázó.

Habár az "e-templomot" elsősorban olyan hívek számára tervezték, akik nem szeretnének hagyományos egyházközség tagjai lenni, bizonyos mértékű elkötelezettségre azért itt is szükség van: a híveknek megegyezés szerinti mennyiségű imádságot, tanulást és társadalmi tevékenységet kell majd teljesíteniük. Az Anglikán Egyház nem az első keresztény felekezet a világhálón; a Római Katolikus Egyház 1995-ben egy teljes, valódi püspök által vezetett virtuális egyházmegyét hozott létre, Partenia néven. Az internetes püspökség azóta a Vatikánnal némileg összekülönbözött Jacques Gallier püspök valamelyest lázadónak nevezhető nézeteit hirdeti. Thomas tiszteletes szerint az oxfordi netes parókiát nem lázadóknak szánják, hanem arra, hogy hívők valódi közösségévé formálják a világhálón keresztül kapcsolatban álló embereket. Nem tagadta azt sem, hogy az új fórumon erőteljes vitákra lehet majd számítani kényes ügyekben, például a lelkészek homoszexualitásának kérdésében, ám bízik abban, hogy az internetes lelkipásztor megfelelő mederbe tudja majd terelni azokat.

Kulcsszavak: vallás

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55