Az Intel víziója a digitális életformáról
A digitális autó
A CeBIT keretében az Intel bemutatja a digitális autó prototípusát, hogy ezáltal is demonstrálja, hogyan terjednek el a digitális tartalmak az élet egyéb területein is. Az autót a mobilirodának alakították ki, s a fejlesztések során együttműködtek a BMW-vel és a Hewlett-Packarddal - amely utóbbi a hardvert és a szoftvert biztosította -, valamint az Oracle-vel, amely cég a háttértároló megoldásokat biztosította. Az autó olyan felhasználóknak készült, akik a technológia előnyeit útközben is ki szeretnék használni. A BMW 7 széria prototípus rendszerének alkotóelemeit diszkréten a jármű belsejébe építették. Az Intel Centrino mobiltechnológiáján alapuló asztali számítógép technológiai szempontból az autó központi helyét foglalja el és egy nyomtató és egy faxgép tartozik hozzá. Az autó GPRS és UMTS mobil telefon technológiával, WLAN-hozzáférési ponttal is felszerelt, amely utóbbi folyamatos internetkapcsolatot tesz lehetővé.
A Digitális Otthon megoldásai
Az Intel nem csupán bemutatja a digitális otthonról alkotott vízióját, hanem azt a technológiát is, amelynek segítségével ez megvalósíthatóvá válik. Az új Intel Pentium 4 processzor technológiával a futurisztikus digitális otthon valósággá válhat. Az "Alderwood" és a "Grantsdale" fedőnevű chipszettek még jobb tulajdonságokat kölcsönöznek az Intel Pentium 4 processzoroknak. A "Grantsdale" az ígéretes, "Dual Independent Display" technológiával van ellátva, amely egyszerre két különböző képet mutat két képernyőn. Mindkét chip szett a gyors DDR2-memóriát támogatja. A Grantsdale alapú számítógépek "Vezeték Nélküli Hozzáférési Pontként" is szolgálhatnak.
Szórakoztató PC
Az Intel a szórakoztató PC-k új vonulatát is felvázolta. Egy szórakoztató PC-t kifejezetten digitális zenei tartalmak, videó lejátszására, fotó nézegetésre és szerkesztésre vagy játékkonzolként való felhasználásra fejlesztettek ki. A vezeték nélküli házban tárolt tartalmak egyéb eszközökre való átvitelére is alkalmas. Tv-vevővel, csendes hűtéssel és a szükséges adapterekkel vannak felszerelve, amelyek lehetővé teszik a hi-fi készülékhez és a televízióhoz való csatlakozást. A készülék távirányítóval is működtethető. "A szórakoztató PC-k különböző eszközök tulajdonságait egyesítik, s ezáltal jelentősen leegyszerűsítik a digitális életforma elterjesztését." - hangsúlyozza Kevin M. Corbett, a Desktop Platforms Group elnökhelyettese és főtechnológusa.
Kapcsolódó cikkek
- Az Intel 10 millió dollárt fektet RFID-be
- Az Intel felfedte a Larrabee teraflop processzor néhány részletét
- Egymillió eladott négymagos Intel CPU
- Új belépőszintű processzorok az Inteltől
- Intel 2 TFLOPS teljesítményű processzor
- Az Intel G31 és P31 három régi lapkakészletet helyettesít
- Google-Intel zöld kezdeményezés
- Nem lesz 45 nm-es Itanium
- Széndioxid-csökkentés a számítástechnikában
- Az Intel 50%-kal csökkenti a négymagos CPU-k árát
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.