2010-ig megőrzi vezető szerepét a CD
Milkovits Gábor, 2004. szeptember 29. 21:06
A piackutató cég előrejelzése alapján 2009-ben a fogyasztók az idei 31,4 millió helyett 570 millió font (kb. 205 milliárd Ft) értékben fognak digitális zenét letölteni az internetről, ez azonban még mindig csak a teljes forgalom csupán 8%-át teszi majd ki, a többi pedig továbbra is CD lemezek formájában kerül eladásra. A viszonylag szűk európai digitális zenei piacért mostanra már több tucat kisebb-nagyobb cég folytat ádáz küzdelmet, a fogyasztókat pedig elsősorban az olyan lejátszók motiválják választásaikban, mint az Apple iPod vagy a Sony merevlemezes Walkman készüléke.
A Jupiter Research szerint az elkövetkező öt év során a bővülés jelentős lesz ugyan, mégsem veszélyezteti komolyan a CD lemezek pozícióját. A felmérésből kiderül még, hogy a letölthető zenéket kínáló szolgáltatások terén Nagy-Britannia jár majd az élen, a teljes európai volumen 30%-át adva.
A Jupiter Research szerint az elkövetkező öt év során a bővülés jelentős lesz ugyan, mégsem veszélyezteti komolyan a CD lemezek pozícióját. A felmérésből kiderül még, hogy a letölthető zenéket kínáló szolgáltatások terén Nagy-Britannia jár majd az élen, a teljes európai volumen 30%-át adva.
Kulcsszavak: CD
Kapcsolódó cikkek
- Új írható Verbatim CD és DVD lemezek az egészségügynek
- Kéklézeres lemezek írása Nero-val Linux alatt
- Kompromisszum nélküli adatmentés: üveg CD
- EMI: a CD halott
- Universal zenei CD-k többféle csomagolásban
- Használt CD- és DVD-lemezek CompLex kezelése
- A Sony ingyen újra cseréli hibás DRM-mel kiadott CD-it
- Extra tartós Kodak CD-k és DVD-k 24 karátos aranyréteggel
- Plextor PX-755A, új fejlesztések
- 24 karátos arany CD-R és DVD-R
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
2024. május 13. 16:04
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
2024. április 20. 11:36